Létrehozva: 2020.01.14.

Részletek derültek ki a királyi válságtanácsról: Meghant kizárták a családi megbeszélésből

Meghannak végül nem engedték meg, hogy telefonon becsatlakozzon a megbeszélésbe.

Hétfőn történelmi jelentőségű bejelentést tett II. Erzsébet királynő, aki a válságmegbeszélés után engedélyezte unokájának, Harry hercegnek és feleségének, hogy visszalépnek a királyi család magas rangú tagjaként betöltött szerepüktől.

Fotó: AFP

Az egyeztetésről most több részlet is kiderült. Így például az is, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem engedték meg Meghannak, hogy telefonon csatlakozzon a megbeszéléshez. Ezt azzal magyarázták, hogy féltek, lehallgatnák a vonalat és így a magánbeszélgetés kitudódna.

A tárgyaláson Károly herceg figyelmeztette Harryt, hogy ha a távozás mellett dönt, nem kap többé anyagi támogatást, nem pénzelik az adófizetők az új életstílusát. Mint ahogy fogalmazott: már így is sokba került a népnek, hiszen hatalmas esküvőt tartottak, valamint a Frogmore-házat is átalakíttatták sok angol fontmillióért.

Harry négyszemközt is beszélt a nagymamájával, aki állítólag nem rejtette véka alá, mennyire csalódott benne. Ezen a beszélgetésen Harry állítólag kérte II. Erzsébet királynőt, hogy ne vegye el tőlük a Sussex hercege és hercegnője címet, mivel Meghan márkanévként bejegyeztette a „Sussex Royal” nevet. Viszont ha a címet elveszik tőlük, ezt sem használhatják.

Az alattvalók azonban követelik, hogy fosszák meg őket a rangtól. Ahogy az egyik brit fogalmazott: „ki szeretné, ha a sussexiék neve egy margarinon tűnne fel?”

Egyre többen gondolják úgy, hogy már megtörtént a címfosztás, mivel a királynő a közleményben a keresztnevükön szólította Harryt és Meghant, nem pedig a hivatalos megszólítást használta. Más elemzők szerint azonban ezzel csak azt akarták sugallni, hogy ez most sokkal inkább családi válság, mintsem egy országot érintő kérdés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései