Létrehozva: 2022.01.20.

Kiderült, miért ment tönkre Stana Alexandra házassága

Mielőtt bejelentette volna, hogy Meggyes Dáviddal egy párt alkotnak, még megható szavakkal nyilatkozott korábbi párjáról a táncosnő.

Stana Alexandra azelőtt mesélt a Story magazinnak a válása okáról, minthogy kiderült volna, Meggyes Dáviddal van együtt. Az interjú során azonban egy érdekes dologra is fény derült: miszerint hivatalosan még nem adták be a válási papírokat Köcse Györggyel.

Tizenkét év párkapcsolat, egy év jegyben járás és öt hónap házasság után ért véget Stana Alexandra és Köcse György kapcsolata. A törést a táncosnő elmondása szerint egy külföldi munka okozta.

Fotó: Instagram

„Szó sincs harmadik félről, vagy hatalmas drámáról, ám az nem titok, hogy korábban is voltak problémáink. Gyuri inkább külföldön képzeli el az életét, míg én itthon építgetem a jövőmet. Ebből már több nézeteltérésünk, konfliktusunk is volt, de megegyeztünk, hogy itthon maradunk, összeházasodunk, és idővel családot alapítunk. Ezzel szemben alig pár hónappal az esküvő után kaptunk egy munkalehetőséget külföldön, 11 hónapot kellett volna kint töltenünk, de én jeleztem Gyurinak, hogy nem szeretnék menni. Nem akarok távol lenni a családomtól, és egyébként sem ezt beszéltük meg. Ő viszont nem szerette volna veszni hagyni a lehetőséget, azt mondta, hogy nem tudja elengedni ezt a felkérést, inkább elvállalja egy másik táncpartnerrel, és ha szeretem, megvárom. A karriert választotta helyettem (…) Végül én mondtam ki, hogy legyen vége, mert nem ilyen életet képzeltem el magamnak. Ő nem ellenkezett, elfogadta a döntésemet” – részletezte Stana Alexandra korábbi kapcsolatának a végét.

Azóta pedig Horváth Gréti és Meggyes Dávid hivatalosan is bejelentette a válását. Majd kiderült, hogy Dávid és Alexandra egy párt alkotnak.

„Ugyan még nem adtuk be a válási papírokat, de ami késik, nem múlik. Egy biztos és vitathatatlan: a mai napig szeretjük egymást, de sajnos két külön úton járunk” – mondta Stana Alexandra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett