Létrehozva: 2020.07.29.

Kiderült Gesztesi Károly végakarata: gyerekei tiszteletben tartják döntését

A színész gyerekei teljesíteni fogják apjuk végakaratát.

Érdekes cikk jelent meg a minap egy magazin hasábjain. Az újságnak Gesztesi Károly ügyvédje, dr. Borbély Zoltán beszélt a népszerű színész örökségével kapcsolatban. A jogász azt mondta, hogy nemsokára sor kerülhet a hagyatéki eljárásra, ahol majd elosztják a január elején tragikus hirtelenséggel elhunyt művész vagyonát, amelyből a gyerekei egyenlő arányban részesülnek, azonban lesz valaki, aki „külön gondoskodásra” számíthat.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

„Karcsi ugyan nem írt végrendeletet, de hivatalosan is járt az irodánkban, és beszélt korábban arról, hogy ha vele valami történne, akkor mi legyen a vagyoná­val. Egyetlenegy családtagjáról akart külön gondoskodni, azt nem árulhatom el, kiről van szó, de ezt a család tudja, és az örökösök között így sincs vita, sem a gyerekek, sem a volt feleségek között. Minden gyereke testvériesen fog részesülni a vagyonból, hiszen neki az volt a terve, hogy minden gyerekét önálló élethez segítse anyagilag is” – nyilatkozta a Kiskegyednek dr. Borbély Zoltán, Gesztesi ügyvéd barátja.

A Bors arra volt kíváncsi, hogy vajon ki lehet az a személy, akinek az anyagi biztonsága ennyire fontos volt a számára? A választ Gesztesi legjobb barátjától, lelki társától, Mattesz Csillától remélték.

„Erről soha nem beszélt velem Karcsi, de talán az egyetlenegy kislánya lehet az a személy. Rajongással szerette a gyermekeit, az elsőszülött fia, Máté érkezése viszont különösen nagy kaland volt az életében, ekkor lett édesapa életében először – mesélte a lapnak Mattesz Csilla úszóolimpikon. – Ezután jöttek a fiúk sorba, Dávid, majd Márkó, aztán a kis csoda, Panka, majd még egy fiú, Áronka. Panka érkezése ismét különleges élmény volt Karcsinak, hiszen az első és egyetlen kislánya születését igazi csodának élte meg. Ezért is gondolom, hogy talán Pankára gondolt, amikor azt mondta, az egyik családtagjáról külön is gondoskodni szeretne. Illetve az édesanyja lehet a másik személy, aki eszembe jut – mondta az egykori barát.

Ha logikusan belegondolunk, ez lehet a megoldás. Hiszen az öröklésnél a hatályos jogszabályok szerint az utódokra száll az elhunyt hagyatéka, a szülők nem kapnak semmit. Egy, a családhoz közel álló informátor szerint is Gesztesi édesanyja, Zsuzsa néni lehet az, akiről a halála után is gondoskodni szeretett volna a színész. Az anyukája ugyanis semmit sem kap majd a hagyatékból, ám életében a színész rendszeresen támogatta nyugdíjas édesanyját.

Dr. Borbély Zoltán ügyvédet köti a titoktartás, így a Borsnak sem árulhatta el, hogy melyik családtagról van szó.

„Annyit mondhatok, hogy ritka dolog ilyen összetartó családot látni, mint amilyen a Gesztesi família. Nincs köztük semmiféle jogi vita, teljes a béke. Összetartanak, és a közös érdeket tartják szem előtt, nem az egyéni érdekeket. Példaértékű, azt gondolom” – hangsúlyozta az ügyvéd, akinek szavaiban az is benne van, hogy a gyerekek és azok gyámjai tiszteletben tartják Gesztesi végakaratát.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra