FÜLES

Folytatódik a Lajcsi-per: ez történt a bíróságon

A keddi tárgyaláson kiderült, nem állapítható meg és nem bizonyítható bűncselekmény elkövetése.
  • Szerző:

Kedden rendőrség által kijelölt szakértők bevonásával folytatódott Galambos Lajos és társai közműlopási tárgyalása.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A vízügyi szakértő megállapította, hogy a trombitaművész tatai lakóparkjában nem állapítható meg és nem bizonyítható bűncselekmény elkövetése.

„Mi ezt mindig is tudtuk, és reméltük, hogy ezt írásban is visszalátjuk, és a szakértő is megerősíti” – mondta el a -nak dr. Frölich Krisztián, Lajcsi ügyvédje, aki hozzátette, hogy a védelem által felkért szakértőket még nem hallgatták meg. Lajcsi úgy érzi, jó irányba halad a négy éve folyó ügy.

„Nem akarok elkiabálni semmit, de végre kezd tisztulni a kép. Bízom benne, hogy kiderül az igazság” – fogalmazott a zenész.