RETRO RÁDIÓ

„Feszült vagyok„ – Stohl András aggódva várja a koronavírusteszt eredményét

„Feszült vagyok„ – Stohl András aggódva várja a koronavírusteszt eredményét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 26. 06:40

A Víg, a Pesti Színház, a Budapesti Operettszínház után az Átrium Filmszínház is megbénult a koronavírus miatt.

Még el sem indult a 2020/2021-es színházi évad, máris veszélybe került, ugyanis újabb koronavírus-fertőzöttet találtak a budai Átrium Filmszínházban. Szinte sokkoló, hogy két koronavírusos művész miatt a fél budapesti színházi élet hetekre megbénul a szeptemberi nyitás előtt. Mint a teátrum közleményéből kiderült, az augusztus 23-i Az őrült nők ketrece című előadás egyik szereplőjének lett pozitív a COVID-19 tesztje. A színház két nappal később, kedden értesítette a közönséget közleményben.

Fotó: Knap Zoltán (KZ) Bors

„A mai napon derült ki, hogy az augusztus 23-án megtartott Az őrült nők ketrece című előadásunk egyik közreműködőjének – aki aznap láz- és tünetmentesen, minden járványügyi előírást betartva vett részt a munkában – a hétfőn elvégzett COVID-tesztje pozitív. Színházunk haladéktalanul értesítette a járványügyi hatóságokat az eredményről, amely megkezdte az ilyenkor szokásos protokoll szerinti eljárást. Ezzel összefüggésben az Átrium előadásai a következő két hétben elmaradnak, ezeket pótoljuk„ – írta az Átrium.

A nagy sikerű zenés darabban többek között Hevér Gábor és Stohl András is szerepel, akit telefonon sikerült elérnie a Borsnak.

„Éppen megyek a tesztre. Ennél többet nem tudok, feszült vagyok, hiszen több helyen játszom és forgatok, rengeteg kollégával” – mondta röviden Stohl.

Az elmúlt nap eseményei újfent kétségessé tették a színházi világban dolgozók mindennapjait, akik már március óta várják, hogy újra felgördüljenek a függönyök. Mint ismeretes, múlt pénteken két hétre bezárták a Vígszínházat és a Pesti Színházat, miután A Pál utcai fiúk című zenés darab egyik külsős szereplőjének pozitív lett a COVID-tesztje. Alig egy órával később a Budapesti Operettszínház lemondta az aznap esti és másnap esti Open Air-koncertjét, mivel a színház szerződéses tagja, Sándor Péter Boka szerepét próbálta a Vígben. Értesülések szerint a tegnapi nap során még nem kapta meg Sándor Péter a COVID-tesztje eredményét, így a tegnapi La Mancha lovagja című musical próbáján nem tudott részt venni, aminek három hét múlva lesz a bemutatója a Nagymező utcai teátrumban. A színház a Borsba eljuttatott egy közleményt, amelyben arról írnak, hogy mindenkit leteszteltek és a próbák tovább folytatódhatnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.