Létrehozva: 2020.12.02.

Döbbenet: kiderült, mi történt VV Fanni félretett millióival

Édesanyja három éve nem jelentkezett a meggyilkolt VV Fanni félretett pénzéért, amely a vád szerint a gyilkosság indítéka lehetett. A mil­liókat lakásában rejtegette a lány.

Novozánszki Fanni eltűnése után a helyszínelők csapata és a rendőrség a lány lakásában körülbelül ötmillió forint készpénzt talált, amely úgynevezett bűnügyi letétbe került, s amelynek a sorsa eddig kérdéses volt. Bár azt lehetett tudni, hogy Fanni szülei öröklik az összeget, de hogy mi történt vele az eltelt három év során, arra csak most derült fény. Az üggyel foglalkozó bírónő, dr. Farkas Gabriella ugyanis a hétfői tárgyaláson kitért a milliók sorsára is.

Fotó: Bors

„A sajtóban többször szó esett a Fanni lakásán talált pénzről, és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: a pénzért senki sem jelentkezett eddig. A sértett oldalához fordulok: ügyésznő, ügyvéd úr, kérelemmel mindig is volt és van is lehetőség rá, hogy az ügymenet során kiadják a sértett jogutódnak az összeget„ – közölte a bírónő.

Fotó: Bors

Tehát, mint kiderült, a milliók a mai napig bűnjelként a rendőrségen lapulnak, Fanni összetört édesanyja, Novozánszki Sándorné ugyanis eddig nem tartott rá igényt. A hétfői, Fanni lakásán készült helyszíni videókból és korábbi tanúvallomásokból egyébként kiderült, hogy a celeblány több helyen, táskában, ágy alatti dobozban, szekrényben rejtette el a bankjegyeket. A közel ötmillió forintnak megfelelő összeg a vádirat szerint indíték volt, s a vádlott ezért az összegért érkezett az egykori valóságshow-szereplő lakására, ezt kereste, de végül nem találta meg.

Fotó: Sulyok László/Ripost
Képen: Brodmann László vádlott, dr. Bálint Roland ügyvéd, Brodmann László vádlott nagybátyja Dr. Brodmann Péter

„Sem dulakodás, sem kutakodás jeleit nem találták a lakásban, ezt „százegy százalékra” állítom továbbra is. László nem keresett pénzt, és nem állt szándékában elvinni semmit. Ahogy a helyszíni szemlén is látszik, szinte szem előtt volt a pénz, ha valaki tényleg kereste volna, három másodperc alatt megtalálta volna” – mondta dr. Brodmann Péter, B. László nagybátyja és korábbi védője. A milliók egyébként valóban nem voltak túlságosan elrejtve, Fanni gardróbjában, egy aranyszínű táskába gyűrve körülbelül 1,7 millió forintot találtak, az ágy alatt, egy cipősdoboz­ban 1,3 milliót, a maradék pedig további euró, dollár címletekben ide-oda begyűrve, ruhába, ruhásszekrénybe – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin