Létrehozva: 2020.09.17.

Megdöbbentő új információk kerültek napvilágra VV Fanni ügyében: 5 millió forintot találtak a lakásán

A legjobb barátnője és a rendőrség találta meg a pénzt.

Megdöbbentő információk kerültek napvilágra Novozánszki Fanni gyilkossági ügyének múlt heti tárgyalása során. Farkas Gabriella bírónő kihallgatta Fanni két legjobb barátnőjét is. H. Hajnalka megrendítő vallomást tett a Főváros Törvényszéken, s elmondta, hogy már nem reménykedik, ugyanis szeretett barátnője szerinte biztosan nem él. A fiatal nő a Borsnak pedig arról is mesélt, hogy ő maga találta meg Fanni lakásában az eldugott milliókat, amiért a vád szerint B. László aznap este odamehetett.

VV Fanni barátnője, H. Hajnalka

„Azt gondolom, Fanni pénze volt a cél, amit a helyszínre érkezve, a rendőröket segítve én találtam meg a szekrényben. Még csak nem is volt nagyon elrejtve, de nem járt sikerrel, aki a közel ötmillióra pályázott” – kezdte Hajnalka, akinek meggyőződése, hogy B. László nem egyedül tervelte ki a bűncselekményt.

Hajnalka eskü alatt azt vallotta, hogy az állítólagos másik „legjobb barátnő”, B. Erika – aki szerinte anyagilag kihasználta az egykori valóságshow-szereplőt, s a ruháit is ellopta – képtelen volt a szemébe nézni, amikor felkereste őt, hogy Fannival baj történt. Hajnalka egyből úgy érezte, hogy a mindössze három hónapja felbukkant új barátnő biztosan saras, később pedig az is világossá vált számára, hogy az ügy vádlottja, B. László és B. Erika jól ismerik egymást, s így mindkettőjük keze benne lehet a történtekben.

A barátnő vallomása még a törvényszéknek is tartogatott új, eddig ismeretlen fordulatokat, a tragédián azonban – hogy VV Fannival a vád szerint nyereségvágyból végeztek 2017. november 20-án – semmit sem változtat. A milliókat végül Hajnalka és a rendőrség találta meg, s hivatalból lefoglalták - írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin