RETRO RÁDIÓ

Barta Sylviát is beoltották, ezzel a fotóval tudatta a szép időjós

Barta Sylviát is beoltották, ezzel a fotóval tudatta a szép időjós
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 04. 05. 15:00

Barta Sylvia sokat szenvedett a koronavírus miatt, most azonban már őt is beoltották.

Az autoimmun betegsége miatt két hónapon át küzdött a koronavírussal, és rettegett attól, hogy már soha nem épül fel.

„Mérhetetlen kimerültséget éreztem, elment a szaglásom. Ez egy ideig nem tűnt fel, mert annyira étvágytalan voltam, hogy napokig nem tudtam enni. Ezután jött a mellkasi- és hátfájdalom, a fejem és a szemgolyóim is fájtak, amihez idővel kiütések és kisebesedések társultak. Nem tudtam felkelni az ágyból, komoly kihívást jelentett, hogy eljussak a mellékhelyiségig. Borzalmas érzés volt, hogy csak három hét után tudtam megmosni a hajamat. Ezt nőként szörnyű megélni, persze amikor valaki az életéért küzd, akkor ez a legkevesebb” – magyarázta korábban az időjós.

Két hónapon át küzdött a vírussal, így nem csoda, hogy megfogalmazódott benne a kérdés: felgyógyulok-e valaha? A feketeleves azonban még csak ezután jött – írta a Borsonline.

„Mások számára úgy tűnt, egészséges vagyok, de valójában nem voltam jól. Energikus és életvidám nő vagyok vagyok, viszont amikor munka után hazaértem, csak feküdni tudtam. Időnként nagyon elkeseredtem és a memóriám sem működött rendesen, egyszerű, hétköznapi szavakat is elfelejtettem” – mesélte Sylvia, aki megfogadta, ha ezt túléli, minden napra ajándékként tekint majd.

Barta Sylviát végre beoltották, és meg is osztott egy fotót, hogy két nappal utána újra visszatért a munkába.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Barta Sylvia (@bartasylvia_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.