Létrehozva: 2020.08.21.

„A Kaszással vívott csata a javamra billent” – Forgács Gábor nagyon legyengült

A színész hatalmas fogyáson van túl és az erejét is vissza kell még gyűjtenie.

Pár hónappal korábban prosztatarákkal diagnosztizálták Forgács Gábort, ám a napokban hazatérhetett a kórházból. A színész felépülése jó után halad, de még nem ért a végére, hiszen brutálisan lefogyott, mellette pedig még rengeteg utókezelésen kell részt vennie.

„„Kaszással” vívott csata a javamra billent”hazatérését egy megható posztban újságolta el rajongóinak, még augusztus 19-én.

Fotó: FEM3

„Nem volt ez egy könnyű csata, és ugyan a lécet megugrottam, de még keressük a puha pontot, ahol landolok. (…) Sajnos még nincs vége a harcnak, sok kezelés vár még rám, hiszen van egy szörnyű rákom. Bár remélem, most már múlt időben azt mondhatom, hogy volt” – kezdte Forgács Gábor a Blikknek, akit telefonon tudott elérni a lap.

„Hat hét alatt lefogytam 104 kilóról 80-ra, a felső karom úgy néz ki, mint egy 18 éves szépleányé, néha már attól kifáradok, ha elmegyek a fürdőszobáig és vissza. De szerencsére az én kedvesem, Ildi már elkezdte a feltáplálásomat, isteni finomságokat készít nekem, a kedvenc leveseimtől, mint a gyöngytyúk- vagy a paradicsom-, a sült kacsacombig” – árulta el Forgács Gábor milyen állapotban van jelenleg.

Kedves Kollégák, Barátok és Barátnők! Úgy tűnik, hogy a „Kaszással” vívott csata a javamra billent, köszönhetően a... Közzétette: Gábor Forgács2020. augusztus 19., szerda

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései