LELKIZŐ

Az anyaságról vallott Tóth Gabi: Tud segítséget kérni, ha szüksége van rá

Tóth Gabi igazán szerencsésnek érzi magát, hiszen hatalmas és szerető család veszi körül, így bőven van kihez fordulnia, ha segítségre van szüksége.
  • Szerző: Buster

Tóth Gabi szombat este Instagram-oldalán élőben jelentkezett. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor a követők kérdéseire válaszolt – szúrta ki a Bors. Sok téma felmerült, köztük az is, hogy tudnak a férjével dolgozni kislányuk mellett. A Sztárban sztár leszek! mestere őszintén válaszolt, és elárulta, akad bőven segítsége.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Tóth Gabi nagyon félti a kislányát
Fotó: Ripost

Hanni most a nagyszülőknél van. Nagyon élvezi, hogy tőlük is kap valami újat. Gyakran teszik fel nekem azt a kérdést, hogy tudok, tudunk Gáborral dolgozni gyerek mellett. Nagy a család, és óriási szerencsénk van. Merek tőlük segítséget kérni. Ezt azért mondom, hogy sok olyan barátunk, ismerősünk van, családosok, kisgyerekesek, akik azért nem akarnak kérni, mert úgy gondolják, annak ára van, és inkább nem szólnak, inkább megrokkan a teher alatt, és mindent egyedül próbál meg csinálni” – fejtegeti a videóban az énekesnő.

Én a saját értékrendem szerint annak a híve vagyok, ahogy régen nagyanyáink, felmenőink, őseink kolóniában több generációban nevelték együtt a gyerekeket, én ezt próbálom Hanninak is átadni. Ezáltal annyi féle minőségi szeretetet tud bezsebelni, amitől még színesebb lesz az érzelmi tára, a világa, a gyermekkora. Ha visszaemlékszem, a legszebb élményeink mindig a nagyszüleinknél voltak

– idézte fel az énekesnő, akinek testvére, Vera is rengeteget segít. Gabi és Gábor kislánya mostanában több időt tölt a rokonsággal, mivel a pár a koronavírus-helyzet miatt a korábbiaknál kevesebbet viszi magával.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?