tóth gabi
Nem kellett szomorkodnia Cynthiának, miután landolt a gépe Budapesten. A Kísértés csábítóját élete szerelme várta.
Bár A Kísértésből sokkolóan hirtelen távozott, otthon várta valaki, aki mindig meg tudja vigasztalni, sőt nagyobb baj esetén is nyújtott már segítséget! Amint a hot! magazin megtudta, Bee Cynthia kiskutyájáról van szó, aki 6 éve az élete része, méghozzá nagyon fontos része!
„Janka most már 6 éves, bichon frisé kutyus, 17 éves korom óta van velem. Akkoriban nagyon mély időszakot éltem meg, szakemberhez is jártam, nagyon rossz volt a mentális állapotom, és a szüleim bármit megtettek volna, hogy segítsenek – ezért engedték meg, hogy legyen egy kiskutyám” – mesélte a lány.
A műsorból nem derült ki, de régebben komoly egészségügyi problémával küzdött Cynthia, olykor ugyanis pánikrohamok gyötörték. Ennek komoly fizikai tünetei vannak, amelyeket egy állat olykor előbb érzékel, mint maga az elszenvedő.
Sokat játszunk, de régen, amikor pánikrohamhoz közeli állapotba kerültem, Janka észrevette, hogy baj van, azonnal odarohant, és a csuklómra, a mellkasomra tette a fejét. Szerintem még a légzését is lelassította, hogy megnyugtasson, pedig soha nem volt erre kiképezve. Elképesztő volt! Nagyon hálás vagyok ennek a kutyának, mert sok nehéz pillanaton segített átlendülni
– áradozott a TV2 sztárja
Az egész család állatbarát, nem Janka az első négylábú kedvenc náluk. Ugyanakkor ő az első fajtiszta, az egykori csábító azt is elárulta, miért:
„A szüleimnek egyébként van két másik kutyájuk, de ő az első, aki nem mentett. Egy kávézóban találkoztam egy ilyen fajtájú kutyussal, és azonnal beleszerettem a hebrencs cukiságába. Jankáért vonattal utaztam vidékre, elég rossz körülmények közül hoztam el, és már akkor annyira ügyes volt, hogy szó nélkül kibírta az ötórás vonatutat – be sem pisilt!”
Az is kiderült, hogy a kiskutya nem csak szerencsés volt az utazás alatt. Átlag feletti intelligenciája – és ügyessége – azóta máshogy is megmutatkozott.
„Nagyon okos! Amikor elkezdtük tanítani, hogy mit szabad és mit nem, két hét alatt megtanult mindent. Szófogadó, de amikor rosszat csinál, látszik a szemén, hogy ő is tisztában van vele. Volt egyszer olyan, hogy lelopta az étkezőasztalról az ételt, de semmi nyoma nem volt, hogyan tudott felmenni” – nevetett a csinos gazdi.
Azért Janka élete sem fenékig tejfel. Hű kis fegyverhordozóként nehezen viselte, hogy el kellett válnia Cynthiától, pedig szeretetben is sem szenved hiányt.
„Most külföldön élek, és amikor elköltöztem otthonról, anyuék nem engedték velem, mert annyira megszerették – de jobb is neki így. Azért minden alkalommal, amikor videóhívással beszélünk a szüleimmel, látjuk egymást Jankával is.
Nagyon hiányzik a mindennapokban, de amikor itthon vagyok, elválaszthatatlanok vagyunk
– zárta a beszámolót a lány.