Létrehozva: 2023.11.25.
Módosítva: 2023.11.27.

Varga Viktor bevallotta: „Enélkül elsüllyedek"

Az énekes ezt is kipipálta, most megy tovább a következő feladatra. Varga Viktor mesélt az alkotásról.

Varga Viktor már több éve a házának a felújításán munkálkodik. Többször is érte káreset és több dolgot is újra kellett építenie, de kitartása és szorgalma mindig meghozta a maga gyümölcsét. Az énekes minap osztotta meg, hogy elkészült a két keze által készített szauna, ami tökéletesen működik.

Varga Viktor
Varga Viktor rengeteget dolgozott már a házán. (Forrás: Varga Viktor Facebook)

Nagyon élveztem a szauna összerakását. A konstruktív részeket, azt rühellem egyébként. Én a dizájn elemek kitalálását meg beépítését imádom igazán. Amikor oszlopokat kell állítgatni, az nem annyira izgalmas számomra, de nagyszerű érzés az, hogy munkával meg lehet valósítani ilyen remek dolgokat úgy, hogy nem vagyok építész” – kezdte Viktor a Ripostnak, aki a szauna elkészülése óta csak abban tengeti a szabad idejét a sok fizikai munka után, viszont van még min dolgoznia.

Még egy apróság hiányzik

A spirituális énekes egy saját házi wellness-t készít magának. Már csak a jeges medencét kell befejeznie a szauna körül.

Egy dolog még hiányzik, akkor lesz teljes a szauna. A jeges medencét még fel kell tölteni vízzel, de még azzal is van egy kis dolgom. Majd a 70-80 fokos melegből egyből bele lehet borulni a vízbe. De már most érzem, hogy amióta készen van, egészségesebb vagyok és energikusabb. Valójában nagyon nagy szüksége van az embernek erre a stresszforrásra, hogy sokkolja a testét, hiszen az életben maradási hormonokat beindítja” – avatott be minket Viktor, aki elmondta, szüksége van az alkotásra bármilyen téren az életében.

Varga Viktor
Varga Viktor számára az alkotás az ő megmentője - Fotó: Bors/ Nagy Zoltán

„Az alkotás a megmentőm”

Viktornak az egész életét átíveli az alkotás, csak minden szakaszban más perspektívába került ez a szó. Egy a lényeg, hogy valamit teremtsen, ami az övé és a sajátjának érzi.

Mindig is az-az ember voltam, aki az idealizált férfi, aki felépíti a házát, csak én nem így tekintek erre. Ez egy hosszas alkotási folyamat és erre szükségem is van. Az alkotás az én megmentőm. Folyamatosan kell valamit teremtsek, mert enélkül elsüllyedek. Egy év múlva már teljesen be akarom lakni a házat, de már most érzem, hogy azután sem fogok tudni megállni” – jegyezte meg az énekes, aki már megélt magaslatokat és mélységeket is az építkezés során, de hisz abban, hogy enélkül nem lenne értéke a munkájának.

 

origo.hu

Megvan a Next Top Model Hungary győztese - képek

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

life.hu

Tompos Kátya: "Kíváncsi vagyok, hogy fogok kinézni 50-60 évesen"

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed a neten a hét legnagyobb blamája: a Donáth–Cseh páros szánalmas vergődése

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

travelo.hu

Ezek a legszebb virágok, amik ráadásul a méheket is vonzzák a kertedbe

ripost.hu

Érkezik a bolygóvonat: ezeknek a csillagjegyeknek hoz szerencsét

ripost.hu

Így romantikázik Olaszországban Kucsera Gábor és Tápai Szabina

ripost.hu

"Édes kicsi csillagunk" - örömteli hírt osztott meg a Dancing with the Stars sztárja

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai Pál után; megszólalt a mellőzött hátvéd

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Geszti Péter: „Tudtam előre, hogy nagy baj lesz!”

SZTÁR

Szolnoki Péter: „Nem számolom a születésnapokat!”

SZTÁR

Kiszel Tünde mindent együtt csinál a lányával

SZTÁR

Kulcsár Edina rengeteg pénzről vallott a dubajozós perben

SZTÁR

Cher: „Félénk vagyok a férfiakkal!”

SZTÁR

Durván betámadták Debreczeni Zitát

SZTÁR

Béres Anett: „Ez kicsit olyan, mint egy szakítás”

SZTÁR

Dubajban és New Yorkban is sztár a 14 éves Sávolt Karolina