Joó Beatrix divattervező még mindig gyászolja társát

Kislánykorától ruhákat tervezett és varrt a babáinak, bemutatókat tartott a szomszéd gyerekeknek. Az Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Főiskolán diplomázott. Joó Beatrix Kovács Andorral alapította márkáját, divatmanufaktúráját több mint 25 esztendeje. A kezdetekről, kitérőkről, gyászról és örömről beszélt a hot! magazinnak.

hot!: Többször is elmondtad, hogy a nagymamáddal készítettetek ruhákat a Barbie babáidnak. Nem mindenkinek voltak akkoriban ilyen játékai…

Joó Beatrix: 

 Nemrégiben halt meg, hosszas betegeskedés után és néhány öltözékét örököltem. A másik nagymamám Kispesten lakott, szívesen töltötték az időt a telkükön, a nyár egy részén velük voltam. Ilyenkor feldíszítettük a teraszt, ruhákat készítettünk, és a szomszéd gyerekekkel divatbemutatót rendeztünk.

hot!: Ki volt még a családban, akinek köze volt a divathoz?

J.B.: Édesapám vállalkozó volt, műanyag játékokat gyártott. A mamám viszont a Fővárosi Cipőbolt Váci utcai üzletét vezette. Fantasztikus francia modellek érkeztek ide, itt kezdődött a vonzódásom a cipők iránt. Több mint száz párat őrzök.

„Dolgoztam német nyelvű idegenvezetőként”

hot!: Művészeti gimnáziumba jártál?

J.B.: Német nemzetiségi középiskolába írattak Pesterzsébeten, ott érettségiztem, majd innen jelentkeztem az Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Főiskolára, dolgoztam is német nyelvű idegenvezetőként.

hot!: Ha nem az Iparművészeti Egyetemre jártál, hogy kerültél a divattervezés közelébe?

J.B.: Nem nagyon vonzott az, amit akkoriban az Iparművészetin oktattak. 

hot!: Később az életben is egy pár lettetek Andorral?

J.B.: Sokan hitték ezt, de nem így volt. Andor sokszor felhívott, valóban udvarlásnak indult, aztán inkább barátok lettünk. Neki volt két házassága, engem a meg nem született gyerekeként szeretett, tanított. Amikor elváltak az útjaik S. Hegyi Luciával, akkor alapítottuk a Sentimentset; azért a többes szám, mert mindkettőnk érzéseit jelzi. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, Andor mindenhez értett – a belsőépítészethez, a tervezéshez, az anyagokhoz –, még szőni is megtanult.

hot!: Te ugye nem mentél férjhez?

J.B.: Nem, de van egy tizenhárom éve tartó kapcsolatom. A párom civil, földön járó típus, én a fellegek felett lebegek. Jól kiegészítjük egymást, kiegyensúlyozott a kapcsolatom.

hot!: Szereted körülvenni magadat szép tárgyakkal, még a reggelidet is megtervezed – a közösségi oldaladon láthatók ezek a megkomponált enteriőrök.

J.B.: Bár követjük a trendeket, mindenben az időtlen szépséget keressük. A ruháink a fenntarthatóság jegyében készülnek. A 25. évfordulóra a vevőimet hívtam meg, azokat a ruhákat mutatták be, amelyeket az elmúlt években nálunk vásároltak. 

Mindent kézben és fejben kell tartanom a tervezés mellett. Szerencsére kiváló segítségem van, Mariann, a főszabász, aki nem azért dolgozik, mert ez anyagi kényszer neki, hanem mert igazán szereti azt, amit csinál. Mi ketten vagyunk azok, akik, ha végre eljutunk a bemutatóig, nem tudjuk, miben menjünk ki a közönség elé. Ilyenkor Andor tanácsa jut az eszembe: „Mindig legyen rajtad egy feltűnő darab. Mindegy, hogy ékszer-e vagy ruharészlet.”

Joó Beatrix divattervező, de a teljes hatást nézi

hot!: Különlegesek a Sentiments bemutatói a helyszín, a válogatott manökenek, az exkluzív közönség okán. Volt idő, amikor Friderikusz is ott ült a nézők között.

J.B.: Keresem az extrém helyszíneket. Volt bemutatónk a Műjégpályán, egy másik alkalommal a magyar szinkronkorcsolya-válogatott tagjai siklottak a ruháinkban. Aztán a Gellérthegyen, egy kertben, a pillangók jegyében mutattunk be. A Sentimentsnek volt egy múzsája, Mészáros Zita, akit Kovács Andor fedezett fel. 

 Zita kikerült Párizsba, a Lanvin és a Chloé exkluzív modellje lett. Ma már van egy kis szalonja Pesten.

hot!: Az év szenzációja volt, amikor elkészítetted a Barbie-kollekciót a Versace, az Escada, a Givenchy után. Pályáztál vagy felkértek? Gratulált a szakma?

J.B.: Megkerestek a gyártó cégtől, miután mindenütt elmondtam, hogy gyerekkoromban a Barbie babák öltöztetésével kezdtem a pályámat. Egy hónapos, nagyon kemény munka volt. Sentiments ruhákat varrtunk, kézzel, kicsiben. Elképzelhető, mekkora feladat egy csöpp estélyi kesztyű vagy egy neccharisnya elkészítése. Közben nemigen jutott idő másra. Ezeket az öltözékeket egyszeri alkalomra szántuk, több nem lesz belőlük. Gratulálni senki nem gratulált.

hot!: 25 éve vagy a Sentiments tervezője, és Kovács Andor már 15 éve nincs melletted. Hol tartasz a pályán?

J.B.: Nagyon fájó Andor korai halála. 55 éves volt, amikor elment. 

Többen tettek ajánlatot, hogy reklámozzunk, fejlesszük a céget. De én nem akarom, hogy nagyobbak legyünk. Így tudjuk megtartani a kézzel készülő darabok minőségét, az érzéseket, amelyeket a kezdetektől ki akarunk fejezni.