tóth gabi
Curtis legidősebb testvére igazi kemény legény volt. Már fiatalon rettegésben tartotta a lakótelepet, ahol ő és fiatalabb fivérei voltak a „falkavezérek”.
A négy Széki fivér hamar letette névjegyét Újpesten, ahol a Curtis gyermek- és kamaszkorában a család élt. A legidősebb, Lajos, akit most a Katzenbach-gyilkossággal gyanúsítanak volt a fiúk vezére. A fiatalabb testvérek nemcsak felnéztek, de követték is őt mindenhová, még akkor is, ha az út nem volt éppen egyenes, vagy balhémentes.
A rapper alig volt tízéves, amikor megértette, testvéreitől retteg az egész kerület. A rapper erről a 2020-ban megjelent Csibészbiblia című önéletrajzi könyvében írt. A sorokat olvasva valamiféle magyarázatot kapunk arra, hogy milyen úton is járt Curtis legidősebb bátyja, Lajos és ezáltal milyen úton is indult el a rapper is. „...ott szembesültem először azzal, hogy milyen „Kisszékinek” lenni, hogy ez valóságos rangot jelentett arrafelé. Senki nem mert nem hogy bántani, de még csak csúnyán sem nézni rám, hiszen a bátyáimtól az egész környék rettegett. Ők fiatalon elég sokat balhéztak, ismerték a helyi éjszakát – lassan a részesei is lettek„ - írta a rapper. De a Széki fivérek nem álltak meg a kerület határában. Hamarosan megismerte nevüket a fővárosi éjszakai élet minden fontosabb szereplője.
„Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor mindez leesett nekem. A bátyámék akkor már több diszkót is védtek. Ők voltak az elsők a telepről, akik úgymond ki tudtak törni és megbecsült, felelősségteljes munkát kaptak a városban. Újpesten sok helyre vigyáztak és a belváros menő diszkóinál is ők álltak, így érthető, hogy volt hírnevük. A Széki név jól csengett a pesti éjszakában”- áll Curtis könyvében, aki akkoriban valószínűleg nem is sejtette, hová vezethet Lajos számára az az út, amire ott az újpesti paneldzsungelben lépett.
„Mindannyian szép szál legények és hát egy kis adok-kapoktól sem riadtak vissza. Lajos először birkózott, aztán jött a cselgáncs és a kempo. Tibi és Csabi bokszolni járt, szóval megvolt az alapképzettségük, vagyis végig tudnak verni bárkit. De a telep nevelte őket azzá, akik később lettek. Ott állandóan bunyóztak a srácok. És hát a negyedik kerület nagy része tisztában volt azzal: Egy Székivel sem ajánlott kekeckedni”- olvasható a rapper Csibészbiblia című könyvben.