Létrehozva: 2020.09.11.

Szép nagy család: tucatnyi unokával büszkélkedhet Poór Péter

Poór Péter büszke nagypapa. Az énekesnek olyan népes a családja, hogy sokszor csak „részletekben” tudja vendégül látni a szeretteit.

Mindig népes, összetartó családról ábrándozott, és az álma meg is valósult. Poór Péter ma nagyapa egy hatalmas családban, imádja az unokáit, és igyekszik minden lehetőséget megteremteni, hogy minél gyakrabban láthassa őket.

Az énekes a szerettei körében. A családi fotó nem teljes, de az idősebbek felfedezhetik rajta Poór Klárit, az egykori közismert tévést

„Tizenkét unokám van és két dédunokám. Szinte mindig meg tudjuk oldani, hogy találkozzunk, hiába élnek a gyermekeim az ország különböző pontjain” – me­séli az énekes a Borsnak.

Egy-egy családi összejövetel náluk olyan, mint egy osztálytalálkozó, előfordul, hogy kénytelenek „turnusokra” osztani a vendégsereget.

„A járvány alatt ritkán találkoztunk, de szerencsére minden gyermekem kertes házban él, így volt lehetőségünk a szabadban találkozni. A pandémia időszaka előtt arra is volt példa, hogy negyvenen gyűltünk össze ünnepelni, és azért csak negyvenen, mert öten nem tudtak eljönni.”

Idén rengeteg időt töltött otthon, a járvány miatt alig volt fellépése

„Egyik gyermekem sem lett főállású muzsikus, de mindegyikük foglalkozik valamilyen szinten zenével. Dénes fiam gitározik, Attila pedig dzsessz-zongorista, mellette szoftverfejlesztő cége van. A lányom szintén zongoraművész. Nem hivatásszerűen zenélnek, számomra mégis öröm, hogy át tudtam nekik adni magamból valamit” – tette hozzá Péter, akit idén alig láthattunk színpadon.

„Tavaly kétszáz koncertem volt, idén pedig nyolc. Hamarosan a születésnapomon lesz majd dupla koncertem, de előfordulhat, hogy azt is lemondják” – tette hozzá csalódottan Poór Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot