tóth gabi
Vajna Timi számára lassan és szomorúan telik ez a hétvége, hiszen imádott férje, Andy Vajna szombaton ünnepelte volna 76. születésnapját.
Vajna Timi szombaton egy szív alakú virágkoszorúval készül Andy Vajna sírjához, hogy csendben emlékezzen vissza a boldog évekre, amit egymás mellett tölthettek. A fiatal özvegy életében egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy ne gondolna a tavaly januárban elhunyt férjére.
„Ez a nap sokkal nehezebb, mint a többi… Ugyanakkor minden napomban vannak olyan fájdalmas pillanatok, amikor belém hasít a felismerés, hogy már nem tudom tőle megkérdezi, amit éppen szeretnék. És persze szinte minden éjjel álmodom is vele. Ha pedig imádkozom, mindig hozzá fohászkodom, hogy segítsen. Nemrég a kutyánk, Rocky lett beteg és Andyt kértem meg, hogy segítsen rajta. A kutyus felépült és én biztos vagyok benne, hogy ő járt közben az érdekében...” – kezdte a Ripost-nak Vajna Timi, aki szombaton felhívja majd Andy legközelebbi barátait is, hogy együtt emlékezzenek a legendás producerről.
„Ha hazaérek Andyke sírjától, ahová leteszem a szív alakú koszorút, felhívom videótelefonon Schwarzeneggert, aki mindig meghallgat, ha szükségem van egy kis lelki támogatásra. Felidézzük Andy emlékét, vagy csak hallgatom a róla szóló vicces sztorikat és már ettől jobb kedvem lesz” – mondta az özvegy, aki nemrég újra tudott beszélni imádott férjével és ez komoly megnyugvást hozott számára.
„Nagyon gyakran érzem a jelenlétét. Sokszor arra leszek figyelmes, hogy egy árny elsuhan mellettem a házban. Azt gondoltam, hogy csak ő lehet az, de nemrég egy médiumnál jártam, aki elárulta nekem, hogy a lelke már nincs itt és megnyugvásra talált az édesanyja és a fia mellett. A szeánsz alatt végig sírtam, mert olyan kézzelfogható volt a jelenléte… Az ő szavait adta vissza a médium és rengeteg kérdésemre is választ kaptam, ami nagyon megnyugtatott. Sőt, sikerült megnevettetnie is. Amikor azt kérdeztem, hogy nem szeretne-e visszajönni, csak ennyit mondott: Örülök, hogy a pi….on ülök! – Ez volt a szavajárása” – nevette el magát Vajna Timi, aki azt is elárulta lapunknak, hogy meddig marad Magyarországon.
„Úgy tűnik, hogy a nyarat itthon töltöm. Szeretném megvárni, hogy a húgom anyuka legyen, mert jó lenne egy picit babázni, mielőtt visszarepülök Amerikába! Ott most egyébként is síri a hangulat és szinte semmit nem lehet intézni a koronavírus-járvány miatt. Szóval az a szitu, hogy jelenleg Magyarországon sokkal jobb a helyzet” – mondta Timi.
Sok személyes tárgyát megtartotta Bár Vajna Timi tavaly december 7-én bocsájtotta árverésre a filmes mogul hagyatékának egy jelentős részét, de természetesen számos olyan használati tárgy maradt a birtokában, melyek minden nap emlékeztetik őt imádott férjére. „A házban ma is körülvesznek a közös életünk emlékei és ez megnyugvással tölt el. Soha nem válnék meg például a kedvenc szivartárolójától. Erre egyébként ő is kért a szeánsz alatt”- mesélte lapunknak Timi.