RETRO RÁDIÓ

Ez durva: 20 nap elzárást is kaphat Demcsák Zsuzsa

Ez durva: 20 nap elzárást is kaphat Demcsák Zsuzsa
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 01. 20. 05:30

Az utóbbi két hónapban nagy volt a csend Demcsák Zsuzsa legutolsó autós stiklijével kapcsolatban, ezért a Ripost utána járt, mire számíthat a műsorvezető.

Komoly bajban van Demcsák Zsuzsa, akit még november végén kapott lencsevégre a Bors egy szemfüles olvasója, amint hároméves, ismételt eltiltása ellenére egy óbudai bevásárlóközpont melletti parkolóban vidáman a volán mögé pattant. A műsorvezető éppen úgy nem nyilatkozott a jól dokumentált szabálysértéséről, ahogyan júniusban sem, amikor szintén Óbudán kapcsolták le a járőrök, amint ittasan hajtott a buszsávban.

Fotó: Ripost

Éppen ennek az esetnek a kapcsán kapta az eltiltást illetve mellé a 700 ezer forintos pénzbüntetést. Nos, Demcsák Zsuzsa talán azt hihette, ha nem beszél róla, akkor a rendőrség sem foglalkozik a Bors címlapján megjelent fotókkal, de tévedett, hiszen hivatalból eljárás indult ellene.

A Ripost megkeresett egy közlekedési jogászt, hogy megtudjuk, mire kell készülnie Zsuzsának.

Fotó: BORS

„Nem ismerem a konkrét esetet, de azt bizonyosan mondhatom, hogy a szabálysértőnek nagy szerencséje volt, amiért nem egy rendőri intézkedésbe futott bele az eltiltás alatt. Akkor ugyanis biztosan őrizetbe vették volna és nagy valószínűséggel kapott volna a bírótól ötven, vagy akár hatvan nap elzárást, mint visszaeső. Ugyanakkor a sorozatos szabálysértések miatt így is komoly ítéletre számíthat a szabálysértési bírótól. Az egészen biztos, hogy újabb egy évre eltiltják majd a vezetéstől, de az sem kizárt, hogy 20 nap elzárásra ítélik. Ez tulajdonképpen a bírótól függ, de az tudható, hogy nem annyira szeretik a visszaesőket. A szabálysértő már most jobban teszi, ha töri a fejét valami alapos indokon, mert az, hogy be kellett vásárolni, nem lesz elég…”

- nyilatkozta lapunknak a szakember.

Az üggyel kapcsolatban a Ripost megkereste a rendőrséget, akik a következő választ adták:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett esettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 176. §-alapján járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt folytat eljárást, amelyben az eljárás alá vont személy meghallgatása nem történt meg. Az esettel összefüggésben feljelentés a rendőrségre nem érkezett, a BRFK hivatalból indította az eljárást” - írta kérdésünkre a rendőrség sajtóosztálya.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.