RETRO RÁDIÓ

Először játszik Magyarországon a kolumbiai sztár, Juanes!

Először játszik Magyarországon a kolumbiai sztár, Juanes!
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 07. 03. 16:46

A Juan Esteban Aristizábal Vásquez néven anyakönyvezett spanyolajkú dalszerzõ-énekest 2004-ben egycsapásra ismerte meg az egész világ Tengo La Camisa Negra címû gigaslágerével. Pedig sokkal régebbre nyúlik vissza a számtalan nemzetközi díjat is bezsebelõ Juanes története, aki most elõször, júlis 22-én ad koncertet hazánkban a Budapest Parkban.

Juanes mindössze kétéves (!) volt, mikor elkezdett zongorát tanulni, hétévesen a családja pedig már gitározni is tanította. Még mindig nagyon fiatalon, 17 évesen megalapította első komoly, Ekhymosis nevű, erősen a Metallica-inspirálta rockzenekarát. Csak hosszú évekkel később, egészen pontosan 2000-ben jelentette meg első szólólemezét Fíjate Bien címmel, amivel aztán rögtön három Latin Grammy-díjat is bezsebelt, illetve hazájában hosszú hetekig vezette az eladási listákat. Második lemeze azonban már az országhatáron túl nyúló sikereket is hozott, illetve hihetetlenül sok ideig, összesen 92 hétig szerepelt a Billboard latin albumlistájának első 10 helyezettje közt. A lemezen egyébként közreműködött Nelly Furtado is.

Következő, 2004-es Mi Sangre című anyaga rögtön a Billboard latin listájának élén nyitott, innentől kezdve pedig nem volt kérdés, hogy Juanes egy igazi szupersztár. Három no. 1. sláger is szerepelt rajta, amik összesen hat hónapig vezették felváltva a slágerlistát. Juanes tehát egy jól megalapozott karrierrel a háta mögött olyan elismeréseket zsebelt be, mint két Grammy-díj és húsz Latin Grammy, de színpadra állhatott például a 2007-es Nobel Békedíj átadóján, szerepelt az MTV legendás Unplugged műsorában is, illetve a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé is beválasztotta.

Juanes ráadásul nem csak zenéjéről, hanem fáradhatatlan humanitárius munkájáról is ismert – harmadik nagylemezéről nevezte el alapítványát, amely elsősorban a Kolumbiában hatalmas problémát és károkat okozó, emberéleteket követelő taposóaknákra hívja fel a figyelmet, de szervezett már segélykoncertet a hátrányos helyzetű gyermekekért is. Munkájáért számos kitüntetésben részesült, többek közt a legnagyobb francia kulturális elismerésben is. Juanes tehát népszerűségét fáradhatatlanul a jóra használja, miközben sorra ontja magából a slágereket. Legutóbb 2017-ben jelentkezett – nem meglepő módon többszörös Latin Grammy-díjas – lemezzel. A kolumbiai világsztár első magyarországi koncertje tehát minden kétséget kizáróan a nyár legforróbb estéjét varázsolja július 22-én a Budapest Parkba!

Egy éjszaka két DJ foglalja el a terepet, hogy megidézze a 90-es évek és a millennium feledhetetlen himnuszait a Juanes after with Sláger DJ bulin! A koncert afterbuliján felcsendülnek a 90-es és a 2000-es évek legnagyobb slágerei! A forró hangulatról a lemezek mögött a funky hazai helytartója, az ízig-vérig rádiós, Whiteboy, és a könnyűzenei életbe DJ-ként visszatért Császár Előd, azaz Shane 54 gondoskodik majd!A bulijegyed 22 óra után érvényes a Budapest Park egész területére – így akár három party-ra is benézhetsz egy belépő áráért. Érdemes lesz időben érkezni, ugyanis az első 500 vendég, aki átlépi a Park kapuit, meglepetésben részesül!Részleteket itt találsz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.