Megszólalt az ítélet után a brutálisan megvert magyar színészlegenda

Vajon meddig terjedhet a szülői szeretet, és mikor veszi át az uralmat egy ember érzelmei felett az igazság? Ez a kérdés lebegett a tárgyalóteremben szerda délelőtt, ahol négy hónap után találkozott egymással a megvert apa és az őt bántalmazó fia. A szülők megtörten várakoztak a bíróság folyosóján, majd meghozták Szilágyi István fiát, Pétert, vezetőszáron, bilincsbe verve.

Az idős rokonok nagy sóhajjal életük csatájára készülve léptek be a tárgyalóterembe…

Szilágyi István nem nézett Péterre, minden erejével arra koncentrált, hogy mentse fiát. Így, vállalva, hogy akár bajba is keveredhet, megváltoztatta korábban tett vallomását: magát tette felelőssé, amiért három bordája eltörött és komoly fejsérülést szenvedett. Azt állította: verés nem történt, egy farakásra esett rá…

A bíró mindvégig próbált eligazodni az édesapa új történetében, de az idős színészt semmi sem érdekelte, folytatta a védőbeszédet, noha a bíró figyelmeztette: a hamis tanúzást a törvény bünteti. Szilágyi mindenáron el akarta érni, hogy a nyár óta előzetesben ülő fiát hazaengedjék, de az ügyész és a bíró nem ezt látták a helyes döntésnek. Még Péter barátnőjének tanúvallomása is azt támasztotta alá, hogy hosszú és módszeres ütlegek okozták a sérüléseket. A színész egy ponton annyira kétségbeesett, hogy a saját homlokát csapkodva kiabálni kezdett.

Az isten szerelmére! Hát nem csinált semmit! Én magam tanítottam, hogy védje meg magát!

A bírónő végül úgy döntött, nem helyezi szabadlábra Pétert. Az összetört színész és felesége képtelenek voltak elfogadni az ítéletet, és sírva próbálták meggyőzni a bírót fiuk ártatlanságáról. Végül csak akkor hagyták el a tárgyalótermet, amikor az ítész kilátásba helyezte, hogy kivezetteti őket. Szilágyi István a %RIPOST%-nak mesélt érzéseiről.

„Ez az egész az én hibám! Nem tudom, miért mondtam a kórházban, hogy Péter megvert, és nem is emlékszem erre… Nem bántott, és azt szeretném, ha hazatérne. Õ a mi támaszunk, nélküle el vagyunk veszve. Értsék meg, hogy nem bántott, csak játszottunk, ahogy gyermekkora óta mindig…”

– ismételte újra és újra szinte csak magának a bíróság folyosóján Szilágyi, akin látszott, leginkább önmagát szeretné meggyőzni egy másik igazságról…