Létrehozva: 2018.01.03.

A pillanat, amikor rájössz, hogy már nem szereted: 15 őszinte vallomás

Hogyan lehet elmondani valakinek, aki szeret, hogy te már nem viszonzod az érzelmeit? Hogyan lehet felismerni, hogy akármilyen jónak is tûnt a kapcsolat, már nincs meg a szikra kettõtök között? Íme, néhány õszinte vallomás.

1. „A barátom fantasztikus ember, és szeretem is, csak épp rájöttem, hogy nem vagyok belé szerelmes. Vonzó és kedves, tulajdonképpen ezt szeretem benne – és azt, hogy nem vagyok egyedül.”

2. „Pár hónapja rájöttem, hogy inkább a lányokhoz vonzódom. Amikor a barátom megcsókol, nagyon rosszul érzem magam – nem vagyok bele szerelmes, sőt, már egyáltalán nem is vonz.”

3. „Akkor jöttem rá, hogy nem szeretem a barátnőmet, amikor összeköltöztünk.”

4. „ Azóta tudom, milyen az, ha igazán szeretek valakit, amióta megszületett a kisfiam. Azt viszont titokban tartom, hogy a páromat, a fiam apukáját nem szeretem. Õ meg meg akarja kérni a kezem.”

5. „A párom és én egy ideig távol éltünk egymástól, most viszont újra együtt vagyunk. Csak az a baj, hogy a tőle távol töltött idő alatt rájöttem, hogy nem vagyok bele szerelmes. De hogy mondja meg ezt az ember valakinek, aki el akarja venni?”

6. „Csúnyán összevesztünk a pasimmal, utána pedig összegabalyodtam az egyik kollégámmal. És arra jöttem rá, hogy a pasimat már nem szeretem.”
7. „Ma este rádöbbentem, hogy már nem vagyok szerelmes a barátomba. 6 éve vagyunk együtt, gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Félek az egyedülléttől, de így sem maradhat a dolog...”

8. „A barátom ott aludt mellettem, nekem meg egyszer csak bevillant, hogy már nem szeretem.”

9. „Már nem szeretem a barátnőmet. Nem csaltam meg, vagy ilyesmi, de egyszerűen már nincs meg köztünk a szikra.”

10. „Nagyon szerettem volna beleszeretni a barátomba, már csak azért is, hogy elfelejtsem az exemet. De sajnos nem sikerült, és nem akarok tovább hazudni.”

11. „Nem tudom úgy szeretni a barátomat, ahogy ő szeret engem. Õ a legjobb barátom, de nem akarok tőle ennél többet.”

12. „Az expasim küldött egy sms-t – amikor kinyitottam, rájöttem, hogy már semmit nem érzek iránta, utána pedig elsírtam magam a megkönnyebbüléstől.”

13. „Egy nagy veszekedés után rájöttem, hogy már nem szeretem a barátnőmet. Nem akarok kibékülni vele, egyszerűen csak azt akarom, hogy hagyjuk egymást békén.”

14. „Megcsaltam a pasimat az exemmel. Õ megbocsátaná az ügyet, de én közben rájöttem, hogy egyikükbe sem vagyok szerelmes.”

15. „Tegnap kicsit berúgtam, és az alkohol rádöbbentett, hogy már nem szeretem a barátomat – de hogy mondjam el, hogy ne bántsam meg nagyon?”

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Kiderült, együtt maradt-e a Házasság első látásra kedvenc házaspárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól