Létrehozva: 2017.10.02.

Megdöbbentő erotika és bujaság - íme a történelem legkendőzetlenebb alkotásai

Olyan mûalkotásokat gyûjtöttünk össze, melyek láttán elakad a szavad. Elképesztõ erotika lengi be õket!

Szerző Ripost

Ha azt gondolnád, hogy a pornográfia az utóbbi évtizedekben nyert igazán teret, akkor persze nem tévedsz sokat, hiszen az internet mindenki számára elérhetővé tette. Mégis meg kell hogy lepjünk: sok száz évvel ezelőtt már olyan alkotások készültek, melyek láttán akár az sem csoda, hogy elpirulsz. Ezúttal a szobrokból mutatunk ízelítőt neked.

1. Rodin szobra

A Csók címet kapta Rodin műalkotása, és láthatod, hogy bár kissé szemérmes, mégsem rejti véka alá, miről is szól valójában. Pedig nem ma készült, egészen a 19. századig kell visszautaznunk az időben.

2. Khajarute templom

Ez a templom roskadásig tele a megelevenedett, de legalábbis szoborként testet öltő szexualitással. A Kámaszútra legkülönbözőbb pózai szerepelnek az alkotásokon, méghozzá precízen és látványosan.

3. Japán csontszobor

Ez az alkotás nem csak pornográf, de egyenesen homoerotikus. Meghökkentő őszinteséggel mutatja meg a szexet a maga testi valójában.

4. Japán csontszobor II.

A fentihez hasonló szoborból pedig igen széles a választék. Itt egy meztelen nő élvezi a férfi kényeztetését éppen.

5. Pajzán bronz

Csipetnyi szégyenlősséget sem mutat ez a bronzból készül szobor, melyen egy nő kényezteti magát, méghozzá a toiletten ülve.

6. Egyiptomi kőszobor

És hogy végezetül szintén ugorjunk egy hatalmasat az időben, máris Egyiptomig érkezünk el. És jól látod, itt is az élvezet áll a középpontban.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól