A teljes igazságot te sem tudhattad! Szépítés nélkül a házasságról!

A barátaid Facebook-posztjaiból természetesen az derül ki, hogy házasnak lenni csodálatos, az ember révbe ért, megszűntek a nyomasztó problémák.

De vajon tényleg minden ennyire szép lenne?

Bocs, de ki kell pukkasztanunk a szivárványszínű buborékot: minden hosszú távú kapcsolat, így a házasság fenntartása is nagyon kemény meló. Az elején még apróságnak tűnő problémák és kihívások egyre nagyobbra dagadnak, és egyre jobban akadályoznak. A The Elephant Journal párkapcsolati tanácsadója, Jayson Gaddis szerint azonban a nászutas-lelkiállapot elillanása után meglepő változások történnek: harcolunk, egymást hibáztatjuk, ítélkezünk, sőt, néha még gyűlöljük is a másikat. Bezárjuk magunkat, eltávolodunk, megszökünk a helyzetből, gonoszságokat mondunk és teszünk, vagy egyszerűen csak lefagyunk. Minden olyasmit előszedünk, amit gyerekkorunkban megtettünk (és amire valószínűleg nem is emlékszünk), és pont úgy reagálunk, mint a szüleink, pedig megesküdtünk, hogy úgy aztán tényleg soha nem fogunk viselkedni.

Ráadásul a házassági problémáival senki nem dicsekszik, sőt, elismerni sem akarja, hogy gondjai vannak.

Hogyisne, még a végén kiderülne, hogy az álomkapcsolat megteremtése projektben egyszerűen elbuktunk.

Pedig nincs olyan kapcsolat, ami mindig tökéletesen boldog lenne!

Minden házasságban vannak hullámvölgyek.

A legnagyobb baj, hogy az esküvő idején elvárjuk, hogy a házasságunk erőfeszítés nélkül hozzon végtelen örömöt az életünkbe. De egyszer csak lehullik a rózsaszín szemüveg, és egyre élesebben látjuk a partnerünk, a kapcsolatunk hibáit, és a sajátjainkat is.

Erre soha, senki nem készít fel!

Aztán persze felismerjük, hogy a kapcsolatunk tele van ugyan örömmel, de fájdalommal is. Tudunk benne boldogok lenni, de szomorúak is. Néha áldás, néha maga a depresszió. Néha felmelegít az összebújás, néha pedig majd megfagyunk benne - ez az igazság!

A kultúránk viszont arra nevelt, hogy akármi is a baj, rejtsük el a külvilág elől – amikor mégis megpróbálunk segítséget kérni, gyakran nem azt kapjuk, amit szeretnénk. Ha végre beszélünk a barátainkkal, a szüleinkkel, a lelkésszel vagy egy terapeutával a házasságunkról, leggyakrabban az történik, hogy megpróbálnak tanácsot adni, és igyekeznek megoldani helyettünk a problémát, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy visszatereljenek a normális kerékvágásba.

Ám ettől nem fogjuk úgy érezni, hogy bárki is megpróbált volna megérteni minket!

Csak akkor tudjuk megfelelően értékelni a kapcsolatunkat, ha elfogadjuk olyannak, amilyen - a hibáival, az igazságtalanságaival együtt. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, hajlandóak vagyunk változni és fejlődni, és közben elfogadjuk, hogy a partnerünk is változik. Ha tudjuk, hogy tökéletes soha nem volt és nem is lesz... akkor kapcsolatunk mégis hozzájárul ahhoz, hogy teljessé váljon az életünk.