Létrehozva: 2020.11.04.

Veszélyben a budapesti Eb-meccsek? Levelet kapott a magyar szövetség

A Puskás Arénában – jelen állás szerint – három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanának a 2021-es Eb-n.

A napokban szárnyra kapott a hír, hogy a 2021-re halasztott foci Eb-t nem az eredetileg kijelölt 12 városban, köztük Budapesten rendezik meg, hanem a koronavírus-járvány miatt Oroszország egyedül lenne házigazda. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ennek kapcsán levélben nyugtatta meg a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), hogy a korábban jóváhagyott formában és helyszíneken kívánja megrendezni a tornát – írja az mlsz.hu.

Fotó: MTI

„Tekintettel a koronavírus-járvány körüli bizonytalanságokra, jelenleg túl korai kijelenteni, hogy a helyzet korlátozni fogja-e a nézők részvételét a júniusi és júliusi mérkőzéseken, vagy akár azok megrendezését. Az UEFA jelenleg is azon fáradozik, hogy mind a 12 rendezővárosban és szurkolók előtt lehessen mérkőzéseket játszani. Jelenleg nem tervezzük a helyszínek megváltoztatását”

– írta az mlsz.hu.

A Puskás Arénában – jelen állás szerint – három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja