Létrehozva: 2018.07.19.

Teljes a letargia: összetörtek a fájdalomtól a magyar pólósztárok

A magyar vízilabda hatalmas pofont kapott, ebbõl nehéz lesz felállni. A játékosok is magukba zuhantak.

Megsemmisítő vereséget mért Olaszország a magyar férfi vízilabda-válogatottra a barcelonai Európa-bajnokság csoportkörében. A mienk 12–5-re kaptak ki, a meccs után a játékosok összetörve nyilatkoztak a helyszínen tartózkodó újságíróknak.

Az olaszok már az első negyed után 5–0-ra vezettek, a magyar csapatnak pedig voltak fellángolásai, de a megalázó vereséget így sem tudta elkerülni.

„Minősíthetetlen első negyeddel kezdtünk, az olaszok egyértelműen jobbak voltak. A klasszikus meccskezdésük után történt egy sebesség változás, kicsit beleültek a tempójukba, így tudtunk vissza jönni. Azért, ha a harmadik negyedben azokat a ziccereinket értékesítjük, akkor teljesen más lett volna a hangulata a végének, még ha nem is azt mondom, hogy nyertünk volna” – mondta csalódottan a válogatott egyik legnagyobb sztárja, Manhercz Krisztián.

„A nagy akarásnak nyögés lett a vége. Rettentően kezdtünk, egy ilyen után nehéz felállni. Olyan hibákat követtünk el, amelyek mellett egy ilyen olasz csapatot nem tudunk megverni, gondolok itt olyan akció- és lefordulásos gólokra, amikből egy is sok egy meccsen, mi meg legalább ötöt kaptunk” – vette át a szót a Szolnok játékosa, Jansik Dávid.

A válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás sem tudta leplezni, hogy mennyire fáj most nekik ez a vereség.

„Türelem kell, tudom, csalódott a publikum, a szakma talán kevésbé, hiszen tudják, milyen úton haladunk és ott milyen buktatók lehetnek. Persze mi is csalódottak vagyunk, nem játszottunk jól.”

A magyar válogatott veresége azt jelenti, hogy ha pénteken a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján – várhatóan a hollandokon –, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel, írja az MTI.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott