RETRO RÁDIÓ

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 05. 05. 11:30

Nincs egyszerű dolga a Liverpoolnak, az együttesnek rangadón kell kimásznia a gödörből. A Tottenham elleni szeptemberi odavágó ráadásul botrányosra sikeredett.

Három forduló van már csak hátra az idei angol labdarúgó-élvonalból. A Liverpool az elmúlt hetek gyengébb teljesítménye után lépéshátrányba került és visszaesett a harmadik helyre az Arsenal és a Manchester City mögé. A listavezető „Ágyúsoktól” jelenleg öt pontra van, így vasárnap mindenképpen szüksége lesz a jó eredményre a Tottenham elleni rangadón (17:30, Splíer1).

Ősszel elképesztő körülmények között veszített a Liverpool a Tottenham ellen Fotó: AFP

Nemcsak a Liverpoolnak, hanem a Tottenhamnek is rendkívül fontos az összecsapás, Ange Postecoglou együttese ugyanis a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyért hajt, az Aston Villával van nagy versenyben érte.

Az már csak a hab a tortán, hogy a Pool és a Spurs legutóbbi, tavaly szeptemberi összecsapása több mint pikánsra sikeredett. Már a 26. percben megfogyatkoztak Szoboszlai Dominikék, Curtis Jones-t talpalás miatt állította ki Simon Hooper játékvezető. Ezt követően egy VAR kommunikációs hiba következtében elvette Luis Díaz szabályos gólját (a bíró les miatt nem adta meg a gólt, a VAR-szobában viszont azt hitték, megadta. Annyit mondtak a játékvezető fülére, hogy helyes döntés született.). A Tottenham vezetett ezt követően, ám Cody Gakpo révén sikerült egyenlíteni az első félidő hajrájában. A második játékrészben Diogo Jota egy perc alatt szedett össze két sárga lapot, majd a 96. percen, Joel Matip öngóljával 2-1-re nyerni tudott a Tottenham.

A lefújást követően Jürgen Klopp sem fogta vissza magát, állítása szerint meg kellett volna ismételni a botrányba fulladt mérkőzést.

Szerintem megoldást kellene találni. Ennek újrajátszásnak kellene lennie 

– jelentette ki korábban Klopp.

Kérését végül az angol szövetség nem fogadta el, a Liverpool most tud bosszút állni a londoni sztárcsapaton. Szoboszlai a klub legutóbbi bajnokiján, a West Ham ellen (2-2) mindössze a hosszabbításban lépett pályára, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal a kezdőcsapat tagja lesz.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.