TÜZELŐÁLLÁS

Kiss László már lemondott, mit tesz Gyárfás Tamás?

Lesz-e újabb áldozata az úszóbotránynak? A vezetők kiálltak Kiss mellett, a szövetségi kapitány mégis lemondott. Ki lesz a következő célpont?
  • Szerző: szz

Úgy tűnik, Kiss László szövetségi kapitány lemondásával egyelőre lezárul 2016 második úszóbotránya. Hosszú Katinka és a szövetség csatájának nem volt személyi áldozata, a szakember "börtönügyét" azonban az érintett nem úszta meg. Mindkét esetben elhangzott a pletyka: azok kreálták a balhékat, akik félre akarják állítani az úszók elnökét, Gyárfás Tamást.

A sportvezető a héten több alkalommal is megvédte kapitányát. Kijelentette, tudott Kiss ítéletéről, de a részletek nélkül csak annyi volt ismert előtte, hogy a szakember "nőügybe" keveredett. Gyárfás kiemelte,

Kiss Lászlót 55 éve elítélték, nem lenne helyes, ha most újra büntetnénk.

Szavait nyomatékosítva az úszószövetség szűk, vezető rétegével egyetértve megerősítette Kisst pozíciójában, mindezt nyilatkozattal hitelesítette

 

Az elnök jelenleg Olaszországban tartózkodik, ígérete szerint hazaérkezvén nyilatkozik majd az esetről. Noha többen szeretnék, hogy Kisshez hasonlóan ő is vonja le a konzekvenciát, vigye el a részét a balhéból, ám nem hinnénk, hogy lemondana posztjáról. Egy évvel a hazai rendezésű vébé előtt biztosan nem.