OLDALVONAL

„Óriási csalódás számunkra a találkozó„ – a magyar kapitány elégedetlen az Eb-rajttal

A válogatott vasárnap 16 órától Szerbiával, kedden 20.30-tól pedig a világbajnok Hollandiával találkozik a női kézilabda Eb C csoportjában.
  • Szerző: GG

A magyar női kézilabda-válogatott 24-22-re kikapott Horvátország csapatától a dániai Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Koldingban – írja az MTI. Danyi Gábor társ-szövetségi kapitány szerint mélyen a tudása alatt játszott az együttes.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Nem bírt a horvátokkal a piros mezes magyar csapat
Fotó: MTI

„Óriási csalódás számunkra a találkozó. Mélyen tudásunk alatt, szinte hit nélkül játszottunk, emellett dekoncentráltak is voltunk. Rengeteg technikai hibánk volt, valamint a horvátok nyitott védekezése ellen is szenvedtünk. Amikor sikerült helyzetig eljutnunk, akkor olyan játékosaink is hibáztak, akik egyébként ilyen esetekben nem, vagy csak nagyon ritkán szoktak. A legnagyobb csalódás számunkra az, hogy az eddig elvégzett munka és a lányok mutatott hozzáállása alapján egyáltalán nem számítottunk ilyen forgatókönyvre”

idézte a magyar szövetség honlapja Danyi Gábort, a magyar válogatott szövetségi kapitányát.

A C csoport másik mérkőzését, a Hollandia-Szerbia találkozót 20.30-tól rendezték volna, ám egy nappal elhalasztották, mert két szerb játékos megfertőződött a koronavírussal.

És ezeket olvastad már?