RETRO RÁDIÓ

Már nem kell sokat aludni, így tudsz majd meccsre menni

A Puskás Aréna legnagyobb elismerése, hogy már a második BL-rangadó visszavágójára térnek vissza a sztárklubok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 04. 08. 20:50

Azt tervezik, hogy júniusra minden 18 év feletti állampolgárt beoltanak, aki a regisztrált.

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, hogy védettségi igazolvánnyal lehet majd magyarországi sportrendezvényekre járni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyelőre nem közölte, mikortól.

Harmad-, fél- vagy teltházzal kell vállalni az Eb-rendezést a Puskás Arénában
Fotó: MTI

Azt tervezik, hogy júniusra minden 18 év feletti állampolgárt beoltanak, aki a regisztrált. A nyári, budapesti Európa-bajnoki mérkőzéseken a tervek szerint csak beoltott drukkerek vehetnek részt.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy nem akarnak zárt kapus mérkőzését a tornán, ezért minden rendező városnak garantálnia kell a szurkolók beengedését.

A kontinenstornát 12 városban – köztük Budapesten – bonyolítják le június 11. és július 11. között, és a házigazdáknak szerdáig (máig) kellett benyújtaniuk a nézők beengedésével kapcsolatos tervezetüket. A helyszínekről várhatóan az UEFA április 20-ai kongresszusán hoznak végső döntést, a dpa német hírügynökség információja szerint viszont a házigazdák április 28-áig változtathatnak a koncepciójukon. A magyar fővárosban négy mérkőzésre kerül sor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.