RETRO RÁDIÓ

Szülővárosában lendül formába Fucsovics Márton

FUCSOVICS Márton
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 07. 31. 07:10

Pozitív hozadéka is van a koronavírus-járvány okozta kényszerszünetnek, az utóbbi hónapokban sorra elmaradt nemzetközi versenyeknek: a magyar férfitenisz krémje a holnaptól hétfőig tartó nyíregyházi tornán szerepel. A helyi születésű sztár, Fucsovics Márton nyolc év után versenyez újra a szabolcsi megyeszékhelyen.

A világranglista 84. helyén álló Fucsovics Márton idén 86,4 millió forintot keresett, karrierje során pedig már 885 millió forintot teniszezett össze. A szombaton, 9 órától kezdődő Marso-Bige Kupán azonban ehhez képest aprópénzért játszhat, hiszen 300 ezer forint a férfitorna összdíjazása. Marci normál körülmények között most külföldön gyűjtené az ATP-pontjait, így viszont legalább láthatják őt játszani a hazai szurkolók.

Fucsovics Márton nyolc év után versenyez újra szülővárosában (Fotó: MTI)

„A férfiaknál háromszázezer, a nőknél százezer forint az összdíjazás. Ez nemzetközi szinten nagyon csekély összeg, de Magyarországon ez a legnagyobb verseny idén. Országos viszonylatban tehát nem kell szégyenkeznünk a díjazásban, a játékosok pedig elsősorban azért jönnek, hogy éles meccseket játszhassanak”

– mondta el a RIPOST-nak Poroszka Norbert, a verseny főszervezője.

A közelmúltban a legelőkelőbb helyig (31.) jutott magyar teniszező, Fucsovics nyolc év után fog újra a szülővárosában, Nyíregyházán versenyezni. Tavaly ilyenkor az 586 ezer euró (192 millió forint) összdíjazású kitzbüheli ATP250-es tornán állt rajthoz, idén azonban a koronavírus-járvány miatt beszűkültek a lehetőségei. Pár hete a Budapest Kupán indult el.

Fucsovics Márton (Fotó: MTI)

Nagyon jó opció tehát a 28 éves klasszis számára a nyíregyházi viadal, a szállásról pedig nem kell gondoskodnia, hiszen a szülői házban töltheti ezeket a napokat a családjával.

„Nem volt nehéz meggyőzni Fucsovics Mártont az indulásról, hiszen helyi származású, és amikor Magyarországon van, rendre hazajön Nyíregyházára. Volt már vele közönségtalálkozó, de játszott a Marso Tenisz Centrumos gyerekekkel is. Mivel szinte az összes nemzetközi versenyt törölték vagy elhalasztották a koronavírus-járvány miatt, így a magyar topjátékosok itthon vannak Magyarországon, ez a torna nekik is egy kiváló lehetőség a játékra”

– árulta el lapunknak Poroszka, aki sok érdeklődőre számít a viadalon.

A nyíregyháziak számára nagy élmény lesz látni a klasszisokat, de Debrecenből és Miskolcról is várnak szurkolókat. A versenyre ingyenes a belépés, és igény esetén szájmaszkot is biztosítanak nekik a szervezők, akik minden járványügyi előírásra figyelnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.