OLDALVONAL

Szegény és beteg gyerekekre költenek a világsztárok

Emberségből jelesre vizsgáztak azok a sportolók, akik nem csak a pályán nyújtanak maradandót. Federer, Beckham és C. Ronaldo is rendszeresen támogatnak beteg és szegény gyermekeket.
  • Szerző: Ripost

Sorolhatnánk azokat a világklasszisokat, akik rendszeresen elkápráztatják a nagyérdeműt, de azokból már kevesebb van, akik a civil tevékenységükkel is tiszteletet érdemelnek.

Egyikük Roger Federer, aki a napokban szegénységben szenvedő gyermekeket látogatott meg Malawiban. A Metro szerint a svájci teniszező, saját alapítványán keresztül, 13,5 millió dollárt költ 81 új iskolára az afrikai országban.

Ez azt jelenti, hogy 2021-től közel 150 ezer malawi gyermek életkörülményei fognak javulni.

Federer révén Svájcban, Botswanában, Namíbiában, Dél-Afrikában, Zambiában és Zimbabwéban már számos iskola kezdte meg működését. Az alapítvány célja, hogy 2018-tól 1 millió gyermek életét változtassák meg gyökeresen.

Futballsztárok is segítenek

A looktothestars című honlap folyamatosan figyelemmel követi azokat a sztárokat, akik adományokat gyűjtenek, alapítványokon keresztül segítenek, illetve bármilyen karitatív munkákat végeznek.

Az FC Barcelona klasszisa, Lionel Messi nemrégiben anyagilag segítette szülővárosát, Rosariót, majd ugyanott egymillió pesóval (44 millió forint) támogatta egy elmaradott térségben található sportközpont átépítését.David Beckham annak idején a Paris Saint-Germainnél kapott teljes fizetését a helyi Necker Gyermekkórháznak ajánlotta fel. Az angol futballista egy maláriaellenes szervezetet is támogat, és a Help for Heroes-ban is benne volt, amely személyes segítséget nyújtott az Irakból és Afganisztánból hazatért angol sebesült katonáknak.

Beckham az UNICEF jószolgálati nagyköveteként egy AIDS elleni kampányban is szerepet vállal, valamint feleségével, Victoriával beteg és mozgássérült gyerekeket támogatnak.

Cristiano Ronaldo 2012-ben Spanyolországban egy rákbeteg fiút támogatott anyagilag, de hazájában, Portugáliában is rendszeresen gondol a nehéz sorsú gyermekekre. Tavaly egy súlyos agyi rendellenességgel született kisfiú műtétjét fizette ki, 18 millió forintba került.

A barcelonai Luis Suárez egy olyan alapítványt támogat, amely rákbeteg gyerekek megsegítésével foglalkozik, míg az Arsenal sztárja, Mesut Özil rendszeresen életmentő műtéteket finanszíroz, tavaly jótékonysági díjjal tüntették ki.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?