Létrehozva: 2021.02.01.

Nem hiszed el, ezért került veszélybe Gulácsiék BL-meccse a Liverpool ellen

Beutazási stop Németországban. Semleges helyszín vagy a pályaválasztói jog felcserélése lehet a megoldás?

Németországban szombaton lépett hatályba az a rendelet, melynek értelmében február 17-ig nem utazhatnak be a koronavírus-mutációtól leginkább érintett helyekről, így például Nagy-Britanniából sem. Éppen a határidő lejárta előtti napon fogadja(?) az RB Leipzig az angol Liverpoolt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén. Ezzel kapcsolatban egyelőre teljes a bizonytalanság Lipcsében.

Az RBlive.com szerint a belügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium sem foglalt még állást a nemzetközi futballmérkőzés ügyében. A rendeletben szerepelnek ugyan kivételek, de a sport nem tartozik közéjük.

Bukják a hazai pályát Gulácsiék a volt csapata ellen?
Fotó: Instagram

Gulácsi Péter, Orbán Willi és a sérült Szoboszlai Dominik német élklubja egyelőre nem vette föl a kapcsolatot az európai szövetséggel (UEFA), de erre rövidesen sor kerülhet. Az ARD szerint ugyanis megoldás lehet a problémára a pályaválasztói jog felcserélése. Vagyis február 16-én Liverpoolban játszanák a nyolcaddöntő párharc első, március 10-én pedig Lipcsében a második találkozóját. Addig remélhetőleg feloldják a beutazási tilalmat a szigetországiak részére. Liverpooli források szerint elképzelhető az is, hogy Lipcse helyett semleges pályán kell játszani az odavágót.

Nagy-Britannia mellett egyébként Írországból, Portugáliából, Dél-Afrikából és Brazíliából is tilos Németországba utazni a mutálódott vírus miatt. Kivételt képez a Németországban élők, az átutazók és az áruszállítás köre.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek