OLDALVONAL

Nagy a baj, túl nehéz Dárdai öröksége

Senki sem vállalja, amit a magyar vezetőedző évekig végigcsinált a Hertha kispadján?
  • Szerző: vav

Már három hete biztossá vált, hogy nyártól új edzője lesz a Hertha BSC-nek, de a német labdarúgóklub vezetői még mindig nem találták meg Dárdai Pál utódát. Pedig a szaksajtóban számos szakembert összeboronáltak már velük, eddig mégsem vállalta el senki a feladatot. Habár van még idő megtalálni az "igazit", mindebből úgy tűnik, a trénerek pontosan látják, hogy a körülményekhez (és főleg a klub anyagi lehetőségeihez) képest milyen jó munkát végez korábbi szövetségi kapitányunk.

Legutóbb a magyar válogatott élén is Dárdai-utód Bernd Storckról írta egy belga lap, hogy a Mouscron kispadjáról Berlinbe szerződik.

Kétéves szerződésről és évi 2,5 millió eurós (810 millió forint) fizetésről is szó volt. A Hertha korábbi pályaedzője ellenben kategorikusan tagadta, hogy akár csak tárgyalt is volna a német főváros Bundesliga-klubjával.

Korábban lehetséges Dárdai-utódként kezelték Jürgen Klinsmannt is, akinek a fia, Jonathan a Hertha tartalékkapusa. A világbajnok csatárból lett edző - volt a Bayern München, valamint a német és az amerikai válogatott szakvezetője is - sem kért a munkából, ezt a Twitteren jelezte.

 

Nemrég azt is szinte kész tényként tálalták, hogy a svájci bajnok Young Boys sokra hivatott fiatal trénere, Gerardo Seoane váltja Dárdait.

Kisvártatva azonban ő is kijelentette, hogy megtisztelő ugyan az érdeklődés, de esze ágában sincs átvenni a Herthát.

Négy napja aztán az akkori biztos befutónak vélt Bruno Labbadiáról írta a Kicker, hogy ő sem ül Dárdai helyére.

Előbb-utóbb persze biztosan találnak edzőt a Hertha vezetői. Legalábbis azok közül, akik még nem kosarazták ki őket. A kör szűkül.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ropogtatnivalók, melyeket szétkapkod a család
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?