RETRO RÁDIÓ

Megrázó kép, Gyarmati Andrea is megjelent Wichmann Tamás temetésén

Megrázó kép, Gyarmati Andrea is megjelent Wichmann Tamás temetésén
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 03. 03. 17:14

A szombaton elhunyt édesanyját, Székely Évát gyászoló hajdani úszónő utolsó útjára kísérte egykori szerelmét.

A gyászoló tömegben Gyarmati Andrea is végső búcsút vett a Farkasréti temetőben Wichmann Tamástól, aki hosszan tartó, súlyos betegség után 72 évesen hunyt el.

A Farkasréti temetőben búcsúztatták Wichmann Tamást
Fotó: Szabolcs László / Ripost

A hajdani olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszónő édesanyját, a szombaton elhunyt Székely Évát gyászolja (az olimpiai bajnok, Nemzet Sportolója-címmel kitüntetett úszólegenda 92 évesen ment el), de lánya életében a legendás kenus is fontos szerepe töltött be. Az első szerelme volt, és Wichmann haláláig barátságot ápoltak a kilencszeres világbajnok kenukirállyal.

Nézem azt a hajdan volt fiút a varázslatos mosolyával, aki először megérintette a szívemet, és akit még most, a vége felé is láttam benned. Azt a fiút, aki miatt sokkal rendesebben csináltam a szárazföldi edzéseket, azt a férfit, akinek meg akartam felelni. Áldás, hogy még az életed utolsó napjaiban is megbeszéltünk tán mindent, amit kellett. (...) Néha találkoztunk rendezvényeken, gálákon, olykor a kerületben is, hiszen mindketten Erzsébetvárosban rendeltünk: te a legendás kocsmád pultja mögött gyógyítottad a lelkeket, én az orvosi körzetemben tevékenykedtem valami hasonlón”

- írta róla búcsúzóul a 24.hu-n Gyarmati Andrea, aki sportújságíró kollégánk, a hajdani világbajnok asztaliteniszező, Gergely Gábor mellett állt a temetésen.

Galériánkban megnézheted, kik búcsúztak el világbajnok kenustól.

Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakos
7F633E66-196F-4ED8-8282-193C6481FF20
Kőbán Rita, olimpiai bajnok kajakos
0722E6F4-B2C5-42F1-A8E7-86AE3E5D475B
Egerszegi Krisztina, olimpiai bajnok úszó
Kovács Katalin, olimpiai bajnok kajakos
Török Ferenc, olimpiai bajnok öttusázó
F4A311EF-B32C-4641-BF02-93F4F845967E
Balogh Gábor, öttusázó
Varga György, az Irigy Hónaljmirigy zenésze
Gyarmati Andrea és az asztaliteniszező Gergely Gábor
Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke
Kű Lajos (középen), labdarúgó
SZL_0857
Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy zenésze
A fiatalok kenulapáttal érkeztek

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.