
II. Erzsébet királynő legjobb barátja bennfentes titkot árult el az uralkodóról
A személyzet féltékeny volt kapcsolatukra. II. Erzsébet királynő barátja kitálalt.
A néhai II. Erzsébet királynő jobbkeze egy interjúban felfedte, hogyan viselkedtek az uralkodóval és mivel tengették a palotában idejüket. Beszélt a kettejük közötti kapcsolatról és arról, milyen hatással volt ez a belső udvarra.

Kitálalt a néhai Erzsébet királynő barátja
Az egykori uralkodó öltöztetője és egyik legjobb barátja volt Angela Kelly, aki az uralkodó számos ruháját tervezte. A néhai II. Erzsébet királynőnek az egyik legmegbízhatóbb segítője volt Angela, teázásaik alkalmával mindenről tudtak beszélgetni, miközben anekdotákkal szórakoztatták egymást unokáikról.
Angela saját bevallása szerint az uralkodó egyik legjobb barátja volt, főnöke jóváhagyásával két könyvet is kiadott arról, hogyan öltöztette Vilmos hercegék nagymamáját. II. Erzsébet királynő halála után elvesztette otthonát a windsor birtokon, akkoriban bejegyzésben osztotta meg.
Készülök a búcsúzásra. Végre beköltözöm az új otthonomba, amelyet végre az én otthonomnak nevezhetek
- írta.
Egy barátjának adott válaszában elmondta, hogy a munkahelyi telefonját már kikapcsolták, és hozzátette, hogy a király által biztosított házba költözik a Sheffield közelében fekvő Peak Districtbe. A héten később Angela Kelly hat ruhája, amelyet egykori főnökének készített, kiállításra kerül a Buckingham-palotában, a „II. Erzsébet királynő: Élete stílusban” című tárlaton, bár távozása óta alig tartott kapcsolatot a palotával.
Nemsokára itt van a néhai uralkodó születésének a 100. évfordulója, Angela pedig visszaemlékezett hogyan táncoltak együtt az ABBA Dancing Queen című számára a palotában.
A királynő minden reggel Terry Wogan műsorát hallgatta a Radio 2-n. Amikor a Dancing Queen című dal elkezdődött, imádta, és mindketten táncoltunk. A királynő ide-oda járkált és énekelt
- idézi szavait a Mirror.
Angela szerint a királynő nem csak szeretett énekelni, de jó hangja is volt. Mélyen becsüli a közös pillanataikat, ilyenkor lehetett látni az uralkodót lazának is. „A család gyakran látogatta meg, és ő imádta a nagymama szerepet. Őfelsége elvitte az ükunokáit lovagolni vagy sétálni. Barbecue-partikat és más szórakoztató programokat szervezett, és mindig ő mosogatta el az edényeket, még akkor is, ha éppen a miniszterelnököt látta vendégül” - mesélte családi szerepvállalásáról.
Angela egy liverpooli dokmunkás lánya volt, házvezetőnőként dolgozott a brit nagykövetnél, majd 1992-ben találkozott II. Erzsébet királynővel. Egy évvel később az Egyesült Királyságba való visszatérése után felajánlották neki, hogy legyen a királynő öltöztetője, akivel szoros kapcsolata féltékenységet ébresztett a személyzet többi tagjában. Egyszer még viccelődött is vele, hogy „már nem fér el több kés a hátában.” Harry herceggel sem volt kifejezetten jó kapcsolata, több konfliktus is köthető kettejükhöz, bajkeverőnek tartotta őt.
Angela ennek ellenére az egykori uralkodót a legjobb barátjának tartja és nem telik el úgy nap, hogy ne hiányolná.






