Létrehozva: 2022.01.21.

Totális őrület a kézi-Eb-n, pozitív koronavírustesztje után játszott a sztár

Káosz a pozsonyi tesztek körül. Abszurd jelenet zajlott le a kézilabdázók magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságán.

A német férfi kézilabda-válogatott csütörtökön úgy kapott ki 29-23-ra a címvédő spanyoloktól, hogy a pozsonyi középdöntős meccsen pályára léphetett Christoph Steinert. Ez leginkább azért említésre méltó, mert a 32 éves játékos koronavírustesztje előző nap – Sebastian Heymannhoz és Djibril M‘Benguéhez hasonlóan – pozitív eredményt hozott. Aztán a mérkőzés délutánján kezdődött a totális őrület...

Steinerttel órák alatt fordult nagyot a világ (Fotó: AFP)

A Steinertet nem számítva is 11 fertőzöttjét nélkülöző, előzőleg a találkozó elhalasztásával próbálkozó németek balkezeséről a további vizsgálatok alapján kiderült, hogy elsőre hibás eredményt mutatott a teszt.

„A meccs előtti órákban a világ valamennyi érzése egyszerre volt meg bennem. Óriási káosz volt, kaptam egy hívást, mely szerint fals pozitív voltam, és az utána elvégzett három tesztem már negatív volt. Pár perccel a kezdő sípszó előtt aztán a lehető leggyorsabban összepakoltam a szobámban, fölhúztam egy nadrágot és rohanni kezdtem”

- mesélte Steinert az ARD adásában.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Christoph Steinert (@steinibrate) által megosztott bejegyzés

A hoteltől mintegy 700 méterre található Ondrej Nepela Arénában derült ki, hogy néhány cucca hiányzik. Azokhoz nem is juthatott hozzá, hiszen a szerdai tesztjei óta egy elzárt helyiségben őrizték őket, ahová őt sem engedték be a „szabadulása” után.

„Nagyon furcsa helyzet volt, a csapattársak is csodálkoztak, hogy megjelentem, el kellett mesélnem nekik, mi történt”

- mondta a kézilabdázó, aki a bemelegítésről lemaradt, így az első félidőben csak a kispadon ült, nehogy megsérüljön.

Persze a hercehurca után a második játékrészben beszállva sem hozta a legjobb formáját, ő sem tudott segíteni tartalékos csapatán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát