Létrehozva: 2020.09.29.

Itt a csúcsmeccs. Pontosan ennyi milliárdért focizik ma a Fradi

25 éve várnak a fradisták erre a napra, már egy gólnélküli döntetlen is elég a továbbjutáshoz.

Egy győzelemmel, vagy kevésgólos döntetlennel valóra válhat ma este a Ferencváros focicsapatának álma. A magyar bajnok az adott fordulók legerősebb ellenfeleit kiejtve ma a Molde ellen érhet oda a csoportkörbe: oda, ahol 25 éve nem járt a gárda.

Fotó: MTI

Sőt, a jelenlegi keretből az ukrán Zubkovon kívül senki nem játszott még főtáblás meccset. Nem véletlen, hogy Botka Endre életük párharcáról beszélt.

„Mindenkinek ez lesz pályafutásában az eddigi legfontosabb mérkőzése – mondta a klub honlapjának a Norvégiában két gólpasszt is jegyző Botka. - Nagyobb a nyomás, mint bármelyik másik mérkőzés előtt, hiszen tudjuk, hogy ez a meccs nemcsak a fradistáknak, hanem egész Magyarországnak, a magyar labdarúgásnak is nagyon fontos. A helyén kell kezelni a felfokozott hangulatot, nekünk, futballistáknak ezt egy kicsit ki is kell zárni ezekben a napokban, és csak tenni a dolgunkat, ahogy eddig is.”

A csapat a főtáblás szerepléssel kapásból 5,5 milliárd forinthoz jutna, ehhez jönne még a döntetlenek és győzelmek után érkező UEFA-prémium. A televíziós közvetítésből is lesz pénz, illetve ha lehetnek nézők, akkor jegyeladásból is. Óriási tehát a tét. Akkora, hogy a gárda vasárnapi edzésén megjelent Kubatov Gábor elnök is. Ő az első körben lejátszott svéd Djurgarden elleni meccs előtt is végignézte a gyakorlást, sőt, fontos információkat osztott meg a csapattal.

Kubatov Gábor meglátogatta a csapatot

Ő súgta meg ugyanis Szerhij Rebrov vezetőedzőnek, hogy a svédek picit lenézik a Fradit. Ez pedig annyira feltüzelte a zöldeket, hogy 2-0-ra verték a svéd riválist.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát