Létrehozva: 2019.12.05.

Kubatov Gábor értékelt, elismerte, öngólt lőttek

Egy nappal a kupabúcsú után szólalt meg a Ferencváros elnöke, aranyévről beszélt. Nem véletlenül.

Három napja hirdetett meg csütörtökre sajtótájékoztatót Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A sportvezető akkor még nem tudhatta, hogy a csapat addigra kiesik a Magyar Kupából. Érintette is a búcsút...

„Ekkora öngólt lőni, hogy pont akkora hozunk össze egy sajtótájékoztatót, amikor kiesünk a kupából” – kezdte az eseményt Kubatov, aki persze sikerekről is beszélt. A focisták és a hokisok bajnokok lettek, a pólósok a BL-t is behúzták, a labdarúgóknak emellett összejött egy nemzetközi főtábla.

„Fantasztikus év van mögöttünk, amelyet csak úgy hívunk, hogy az aranyév. Nem akarok minden sportágon végigmenni, nagy sikerek születtek. Ha szűken a focit vesszük, akkor azt kell mondjam, hogy azokat a terveket, amelyeket szövögettünk, már túl is szárnyaltuk. Egy meccsre vagyunk jelenleg a továbbjutástól.”


Fotó: MTI

Az elnök a focicsapatról elmondta, lesznek változások a keretben.

„Nagyjából két-három játékos érkezése várható, akiket a nyárra már be tudnak illeszteni, mivel jövőre még egyet előrelépne a klub, azaz nemcsak bejutna az El-csoportkörbe, de akár a továbbjutás is célul tűzhető ki. Jönnek biztosan majd ajánlatok a játékosainkért. Nagy dolog, hogy szóba kerülnek a Fradi játékosok külföldön.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője