Létrehozva: 2021.04.14.

Túl van az oltásokon, Cseh László így töltötte a karantént

A világbajnok úszó szerint fontos, hogy elérjük a nyájimmunitást.

Mindkét vakcinát megkapta már Cseh László. A világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó biztos benne, hogy az oltásokkal hamarabb legyőzzük a koronavírust.

„Azt még nem lehet tudni, hogy a vakcina mellett el lehet-e kapni a vírust, de mindenképpen jobb, mint súlyos betegen kórházba, lélegeztetőgépre kerülni. Csak így kaphatjuk vissza a szabadságunkat, ha kialakul a nyájimmunitás, így indulhat újra az élet, amire mindenki vár. Bár én is élveztem a karantént tavaly eleinte, kertészkedtem, besegítettem a konyhában a feleségemnek, mondjuk konyhafőnök már biztos nem leszek. Én nem is azt tartom egyébként fontosnak, hogy lesznek-e nézők a versenyeken, hanem az, hogy a sportélet amatőr és profi szinten is beinduljon, újra normálisan működjön.” – nyilatkozta a sportoló.

Fotó: musz.hu szerint a vakcina nem csak abban segít, hogy lehessenek nézők a versenyeken, hanem hogy végre profi és amatőr szinten is teljesen beinduljon a sportélet. Az úszó idén a hazai Európa-bajnokságra és a tokiói olimpiára is készül. Cseh Laci a lapnak elmesélte, hogy a karantén alatt jobbára kertészkedett szabadidejében, illetve a feleségének is segített a konyhában.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot