TÜZELŐÁLLÁS

Komolyan aggódnak, veszélybe került Neymar karrierje

Ismét nem számíthat a Paris Saint-Germain Neymarra, aki idén összesen 175 napot hiányzott.
  • Szerző: RIPOST

Folyamatosan sérüléssel bajlódik Neymar, akiért rekordösszeget, 222 millió eurót (73,8 milliárd forint) fizetett a Paris Saint-Germain. A brazil klasszis idén már 175 napot hiányzott, és a legújabb diagnózis szerint újabb négy hét kényszerpihenő vár rá. Neymar ezúttal a hétvégi, Nigéria elleni barátságos meccsen sérült meg, alig öt percet játszott a brazil válogatottban, amikor a combjához kapott, és lecserélték.

NEYMAR


Fotó: AFP

Kétség kívül az idei éve a legrosszabb. Januárban ugyanaz a csont tört el a lábfejében, mint 2018-ban, emiatt 85 napig hiányzott, majd júniusban a bokája sérült meg, ami újabb 90 napra harcképtelenné tette. Neymar nemrégiben elárulta, az idei gondok nagyon megviselték.

„Ezúttal sokkal jobban szenvedtem, két napig csak sírtam otthon” – mondta Neymar a brazil Globo TV-nek.

Neymar 2013-ban szerződött Európába, a Barcelonához került, és azóta soha nem volt teljes szezonja. 2014-ben 96, 2015-ben 18, 2016-ban 14, 2017-ban 22, míg 2018-ban 115 napot hiányzott különböző lábsérülések miatt. Ha ehhez hozzáadjuk az idei 175 napos távollétet, akkor Neymar 440 napos hiányzásnál jár, ami a legújabb diagnózis szerint legalább 30 nappal növekedni fog.

Különösen Neymar jobb lába sérülékeny, és a Le Parisien szerint ez rendszeresen problémát fog jelenteni. A francia lap úgy véli, Neymarnak soha nem lesz teljes szezonja, és ha továbbra is rendszeresen kidől, idő előtt véget érhet a karrierje.

A Paris Saint-Germain a 2019/20-es szezonban eddig 12 tétmérkőzésen szerepelt, ám csak öt meccsen számíthatott Neymarra. A brazil sztár kizárólag a francia bajnokságban jutott szóhoz, és ott nem lehetett panasz a játékára, hiszen négy gólt szerzett. Vagyis a hiánya rendszeresen érzékenyen érinti a PSG-t.