RETRO RÁDIÓ

Súlyos doppingbotrány, Kapás Bogi olimpiai érmet kaphat utólag

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2024. 04. 23. 11:00
Frissítve2024. 04. 23. 11:49

Utólag kiderült, három kínai aranyérem is csalás eredménye volt a tokiói olimpián. Többen is doppingvétséget követtek el az úszók közül, és ennek köszönhetően Kapás Boglárka utólag érmet kaphat.

Három olyan kínai úszó szerepelhetett a 2021-es tokiói olimpián, akik - elvileg - megbuktak a doppingvizsgálaton. A mintákat a WADA, vagyis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vizsgálta, de mégsem tiltották el a versenyzőket. Utólag azzal indokoltak, hogy a minták "szennyezettek" voltak, ezért nem lehetett megvizsgálni... - írja a norvég Dagbladetre hivatkozva az Origo

Fotó: Török Attila

A Global Athlete nevű nemzetközi szervezet szerint innentől kezdve a WADA tevékenységét nem lehet komolyan venni. Ráadásul a közleményükben két olyan sportvezetőt is név szerint érintenek, aki korábban tagja volt a WADA legfelső döntéshozó szervezetének. Az egyik a minap Norvégiában korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt norvég Anders Besseberg (a Nemzetközi Biatlon Szövetség volt elnöke) a másik a magyar Aján Tamás, a Nemzetköi Súlyemelő Szövetség egykori elnöke. A Global Athlete hozzáteszi: ez a két sportvezető a WADA volt tagjaként semmit sem tett meg azért, hogy a világ sportja megtisztuljon. Sőt, Aján Tamás ellen az egyik vád az volt, hogy eltüntette a pozitív doppingmintákat. Legalább 130-at.

További magyar szál, hogy Csang Jü-fej is doppingolt, ő nyerte a 200 m pillangót, és a kizárásával Kapás Boglárka olimpiai bronzérmet kaphat utólag - teszi hozzá a Magyar Nemzet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.