Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.07.

Szenzációs igazolást jelentett be a Fradi: világsztár folytatja a zöld-fehéreknél

Újpestről érkezett a nagy erősítés. Minden idők egyik legeredményesebb magyar sportolónőjének szüksége volt az új impulzusra.

Az FTC-ben folytatja pályafutását az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta. Minden idők egyik legsikeresebb magyar női olimpikonjának a KSI, a Honvéd és az Újpest után a Ferencváros a negyedik klubja - emeli ki a fradi.hu.

Fotó: Instagram

„Nyolc évet eltöltöttem az Újpestnél, de azt éreztem, hogy szükségem van valamilyen változásra. A hosszú pályafutás során kellenek az új impulzusok és ez volt a döntő érv”

– indokolta döntését Kozák Danuta.

Saját Facebook-oldalán Danuta így fogalmazott:

„A szenzáció talán túlzás, de örülök, hogy itt lehetek!”

- utalt a klub honlapján megjelent hír címére, majd így folytatta:

„Focizni nem tudok, de amit tudok, megteszek, hogy együtt még nagyobbak, erősebbek és eredményesebbek legyünk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét