Létrehozva: 2020.04.06.

Élete álmát bukta el a vírus miatt a magyar vb-sztár

Ha nem szól közbe a koronavírus, éppen élete álmát valósítaná meg Gasparics Fanni.

Történelmi sikert ért el tavaly a magyar női jégkorong-válogatott, amely a budapesti vb-n feljutott az A-csoportba. Gasparics Fanni volt a torna egyik sztárja, ő lett lett a vb legjobb csatára, aki az idei kanadai elit vb-n is sokat tehetett volna a sikerekért. Azonban a koronavírus-járvány a hokisok naptárát is átírta, a viadalt elhalasztották.

Gasparics Fanni (pirosban) a tavalyi vb legjobb csatára volt
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Mindig is ott volt az álomlistámon, hogy jégre szeretnék lépni az A-csoportban – mondta a Ripostnak Gasparics Fanni. – A tavalyi budapesti feljutás eksztázis-szerű élmény volt, alig hittem el, hogy végre sikerült, és végre szerepelhetünk. Sokkhatásként ért a bejelentés, hogy a koronavírus miatt elmarad a vb. Egy edzés után tudtuk meg, 20 percen át csak néztünk magunk elé az öltözőben. Nagyon nehéz feldolgozni, hogy ezekben a napokban ott lennénk és játszanánk.”

A 25 éves Gasparics Fanni párja is jégkorongozó, Garát Zsombor a magyar válogatott hátvédje. A férfiak vb-jét ugyanúgy elhalasztották.

„A legrosszabb a bizonytalanság, ettől szenvedünk a legjobban a párommal. Mindkettőnknek leállt a szezonja. December végén költöztünk össze, akkor lett kész a lakás, most pedig itt ülünk ebben a szokatlan és furcsa helyzetben, amiben még soha nem voltunk. A szülőkkel keveset találkozunk, nincs ölelés, nincs puszi. A nagyszülőknek mi vásárolunk be, távolságot tartunk, nagyon vigyázunk rájuk. Csak akkor mozdulunk ki, ha boltba kell menni.”

Gasparincs Fanni a bezártság ellenére nem unatkozik. A hoki mellett vegyészmérnöki és biomérnöki karon tanul, jelenleg ő is távoktatásban részesül.

„Sokkal nehezebb így tanulni, mint bejárni az előadásokra. A laboratóriumi gyakorlatokat most nem tudjuk elvégezni. A karantén alatt tanulok, próbálom formában tartani magam a házi edzésekkel, vagy a háztartást vezetem. Szeretek főzni, és most az is kikapcsolódást jelent, ha a párommal közösen alkotunk. Legutóbb például répatortát sütöttünk. Próbálunk apróbb célokat magunk elé kitűzni a jelenlegi bizonytalan helyzetben.”

Habár rendkívül nehéz pozitívumot találni a jelenlegi szituációban, de Gasparics Fanni megpróbálja. Az egyik az lehet, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a 2021-re halasztott vb-re.

„Meg kell próbálni kihozni ebből a legjobbat. Megtalálni a pozitívumot, ami az lehet, hogy kaptunk még egy évet arra, hogy megfelelően felkészüljünk a vb-re. 2021-ben úgy kell szerepelnünk, hogy biztosan benn maradjunk az elitben, mert az lesz a célunk!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint