RETRO RÁDIÓ

„A betegség minden tizenkettedik embert érint” – súlyos problémát okozott a focimeccs

„A betegség minden tizenkettedik embert érint” – súlyos problémát okozott a focimeccs
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 01. 19. 17:45

Több száz panasz érkezett, hogy a csapatok felszerelése miatt a színtévesztők számára élvezhetetlen volt a Liverpool és a Manchester United rangadója.

Kathryn Albany-Ward, a színtévesztőket képviselő szervezet ügyvezető igazgatója kedden azt mondta: a betegséggel küzdők számára zavaró volt, hogy a Liverpool piros, míg a Manchester mélyzöld felszerelésben lépett pályára.

„Ez elég gyakran megtörténik, de most kaptuk messze a legtöbb, több száz bejelentést. Ez súlyos probléma, a betegség minden tizenkettedik embert érint” – jelentette ki Albany-Ward, hozzátéve, hogy például az Egyesült Államokban a korábbi rengeteg panasz miatt különös figyelmet fordítanak az eltérő színű mezekre.

Fotó: AFP

„A Premier League is cselekszik az ügyben, figyelmezteti a klubokat, tudom, mert kapcsolatban voltam velük. A United figyelmét is felhívták erre, a manchesteriek mezválasztása ennek ellenére sem volt megfelelő” – mondta az ügyvezető igazgató.

A címvédő Liverpool és a listavezető manchesteriek találkozója 0-0-s döntetlennel zárult.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.