RETRO RÁDIÓ

Ma lenne 100 éves, Puskás Ferenccel együtt lett sztár a legendás rádiós

Ma lenne 100 éves, Puskás Ferenccel együtt lett sztár a legendás rádiós
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 02. 05. 11:30
Frissítve2022. 02. 08. 17:32

Szepesi György az 1945-ös magyar–osztrák labdarúgó mérkőzésen állt először mikrofonjával a pálya szélén.

Amit a televíziózásban Vitray Tamás jelentett, azt a rádiózásban Szepesi György. A legendás riporter tudósításában milliók hallgatták a legnagyobb magyar sportsikereket.

Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten, Friedländer György néven. 1945-ben került a Magyar Rádióhoz, volt riporter, osztályvezető, bonni tudósító (is). Ahogy Szepesi focit közvetített a rádióban – akkoriban még nem volt televízió – a hallgatók maguk előtt látták a pályán történteket. Kedvence Puskás Öcsi volt.

„Köszönetet mondok a sorsnak, hogy akkor, 1945. augusztus 20-án megkaptam a lehetőséget, és közvetíthettem életem első válogatott találkozóját – emlékezett vissza 2005-ben, amikor a magyar-argentin meccsen, szinte napra pontosan hatvan év után, még mindig elámította a hallgatókat (szak)kommentálásával. – Puskás Öcsivel együtt debütáltunk, ő góllal tette le névjegyét a válogatottban, én pedig, ahogy az idő bizonyította, megfeleltem„.

Az Aranycsapat tizenkettedik játékosának is kinevezett riporter nem csak a fociban van otthon.

”Való igaz, hogy a szívem a fociért dobog – ismerte el Szepesi. – De, ahogy egykoron a nagy nevettető, Kazal László is mondta: Nyugi, Dagi, nyugi, nem csak foci van a világon, nos én is figyelemmel kísértem szinte valamennyi sportág történéseit. Még asztalteniszt is közvetítettem. Az első budapesti Európa-bajnokságon kiabáltam a mikrofonba, hogy aranyérmes Berczik Zoltán! De, amire szintén nagyon büszke vagyok, hogy 78 évesen Sydney-ben, egy számomra „ismeretlen” sportágban, lövészetben, a felejthetetlen Igaly Diána olimpiai bronzérmét mondhattam el Magyarországnak.„

Segített Puskásnak

Szepesi György 1948-tól 2012-ig közvetített olimpiákról, a labdarúgó-világbajnokságokon 1954-től 2010-ig dolgozott. A magyar rádiózás utánozhatatlan legendája nem csak a mikrofonnal a kezében alkotott maradandót, hiszen 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként tevékenykedett, 1982 és 1994 között a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt. MLSZ-elnökként döntő szerepe volt Puskás Ferenc 1981-es, első hazatérésében 25 éves emigráció után.

A legendás riporter 2018 júliusában hunyt el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.