Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!

POLITIK
2 éve

Bukarestben bizonyíthat a magyar sztáredző a BL-ben

Az első nemzetközi teszt vár a Chelsea-re azóta, hogy Thomas Tuchel és Lőw Zsolt átvette a csapat irányítását.

Két mérkőzéssel folytatódik ma este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. A Chelsea – Lőw Zsolt pályaedzővel a kispadon – Atlético Madriddal találkozik, míg a címvédő Bayern München a Lazióhoz látogat.

Lőw Zsolt és a Chelsea az Atlético Madrid ellen lép fel
Fotó: Getty Images

Thomas Tuchel és Lőw Zsolt január 26-án vette át a Chelsea irányítását. A londoni csapat azóta veretlen, hét tétmérkőzésen lépett pályára, ötször győzött és két meccsen döntetlenre végzett. A bajnokságban feljött az ötödik helyre, míg az FA Kupában bejutott a legjobb nyolc közé. Az első igazi teszt azonban ma este vár a Chelsea-re, hiszen a spanyol listavezető sztárcsapat, az Atlético Madrid ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában. Az angol csapat az utóbbi négy év során rendre a sorozat ezen szakaszában, a nyolcaddöntőben búcsúzott, vagyis Lőwék javíthatnak a klub siralmas BL-mérlegén.

A koronavírus-járvány miatt hozott utazási korlátozások miatt az Atlético Madrid nem fogadhatja hazai pályán a Chelsea-t, ezért Bukarestben csapnak össze a felek. A spanyolok gondjait növeli, hogy Diego Simeone edző öt alapemberére nem számíthat, eközben a Chelsea-nek csak egy komoly hiányzója lesz, Thiago Silva sérülés miatt nem játszhat.

A nap másik meccsén a címvédő Bayern München a Lazio otthonában lép fel.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, keddi program

Atlético Madrid-Chelsea, 21.00, tv: M4 Sport

Lazio-Bayern München, 21.00, tv: Spíler2

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

origo.hu

Átlátszó felsőben, bőr miniszoknyában a gyönyörű Palvin Barbara - fotó

borsonline.hu

Nem bírta tovább, új életet kezd a megözvegyült magyar énekes

ripost.hu

Hidegfront hoz esőt: ezen a napon robban be az igazi ősz

mandiner.hu

Gulyás Márton azzal vádol, hogy „dehumanizáltam” őt, pedig csak feltettem egy kérdést, amire képtelen válaszolni

origo.hu

Előrehajolva mutatta a kamerába hatalmas melleit Sofía Vergara - képek

lakaskultura.hu

Merész átalakítás: Bugyikék retró fürdőszobából antracit ékszerdoboz!

ripost.hu

Dopeman a Kőgazdag Fiatalokról: fapados parasztok

ripost.hu

Használd ki a jó időt, brutális, hogy mi közelít felénk

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

A vb-döntős magyar úszó vallomása: "lehet, hogy meg fogok halni"

SPORT

Magyar-cseh meccs: Az idei veretlenség megőrzése a tét

SPORT

Szombat délelőtt a Hősök terén szurkolhatsz, indul a magyar vb-csapat első tagja

SPORT

A stadionból üzent az edzőlegenda: óriásit fociztak Dzsudzsákék, de a java még hátra van

SPORT

Varga Barnabás mesterhármasával hatalmas győzelmet aratott a Fradi a Konferencia Ligában

SPORT

Meghalt a pilóta - Halálos baleset miatt félbeszakították a Veszprém-ralit

SPORT

Nem hiszed el, mi jelent meg az szexi bombázó meztelen popsiján

KIAJOBB

Újabb szenzációs sikert aratott a világcsúcstartó magyar lány