RETRO RÁDIÓ

Hiába várjuk az átigazolást? Szoboszlai váratlan bejelentést tett

Hiába várjuk az átigazolást? Szoboszlai váratlan bejelentést tett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 24. 07:00

Szoboszlai Dominik, a Salzburg labdarúgója iránt európai sztárcsapatok érdeklődnek.

Szoboszlai Dominik kapcsán továbbra is nagy kérdés, hogy a következő kiírásban is az osztrák bajnokot fogja-e erősíteni, vagy más csapatnál folytatja. A Salzburg válogatott középpályása az M1 aktuális csatornának elmondta, nem foglalkozik ezzel, és nem is szokott azon gondolkozni, hogy például Spanyolországban, vagy Olaszországban játszana-e inkább. Sőt, váratlan és határozott kijelentést tett: nem lenne csalódott, ha Salzburgban focizna az új szezonban is.

Szoboszlai Dominik
Fotó: Instagram

A magyar labdarúgó-válogatott kapcsán elmondta, nem esélytelen a csapat a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

„Úgy jövök majd haza Salzburgból, vagy akárhol is leszek, hogy ki kell jutnunk az Európa-bajnokságra” – jelentette ki a 19 éves futballista az október 8-ra kiírt, Bulgária elleni pótselejtezőre utalva, melynek megnyerése után még az Izland-Románia találkozó győztesét is le kell győzni november 12-én az Eb-ért. – „Ami volt 2016-ban, azt még sajnos nem tudtam átélni, mert annyi idős még nem voltam, de most ezt át szeretném élni.”

Szoboszlai az elmúlt szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen a világjárvány miatti szünetet követően játszott nagyon eredményesen. Ezzel kapcsolatban a fiatal tehetség annyit jegyzett meg, hogy a karantén, a bezártság unalmas volt, de rengeteget edzett, ahogy egyébként mostani nyári szünete alatt is teszi. Elmondása szerint a szezon zárása óta mindössze négy-öt olyan nap volt, amikor nem tréningezett, egyébként mindig mozgott, igyekezett formában tartani magát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.