Létrehozva: 2020.06.19.

Benedek Tibor két évig harcolt a kórral, ez volt az utolsó napok drámája

Minden idők egyik legnagyszerűbb sportolóját gyászolja Magyarország. Benedek Tibor súlyos betegségben 47 éves korában csütörtökön hajnalban hunyt el. Idén májusig nap mint nap imádott sportágáért dolgozott.

„Tibor a betegségében is Tibor volt, olyan, akit ismertünk. Nem hazudtolta meg magát. Nem adta fel, dolgozott, edzősködött. Egy ilyen alattomos kórba a betegek fele ennyi idő alatt elhunynak, ám ő erős volt és harcolt az utolsó pillanatig” – így nyilatkozott a Ripost-nak dr. Kemény Dénes az elhunyt Benedek Tiborról.

A háromszoros olimpiai bajnok válogatott szövetségi kapitánya pontosan érzékeltette miért volt nagy küzdő a tragikusan fiatalon elhunyt pólós. Ezért a mentalitásért lett ő Magyarország történetének egyik legsikeresebb, legkedveltebb sportolója.


MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mindenki imádta, szerette, tisztelte a bálványt, akit most milliók gyászolnak. A rajongók nagy részében most tudatosul csak, hogy imádott kedvencük évekig az életéért harcolt. S eközben szeretett sportágáért tett meg mindent. A játékosként is szakvezetőként is kiemelkedő Benedek sosem beszélt drámájáról: 2018 nyarán tudta meg a szörnyű hírt, két éve súlyos betegséggel küzdött, és ennek a lelki terhét viselte el minden nap. Nem kért pihenőt, nem adta fel. Egészen májusig vezette az újpesti pólót előbb szakmai igazgatóként, majd vezetőedzőként. Eközben folyamatosan kezeltette magát, harcolt a kórral szemben. Egyik utolsó esélyként génterápiás kezelésnek vetette alá magát.

Május 4-én azonban közleményben jelezte, visszavonul a vízilabdázástól, döntését pedig nem indokolta meg.

Felesége, Epres Panni az utolsó pillanatig ott volt mellette

A bejelentés váratlan és döbbenetes volt egy 47 éves sportembertől, a szurkolók nem értették, nem érthették, hiszen semmit nem tudtak a kőkemény legenda drámájáról. Hiszen ott volt az uszodában, néhány hete még egy tévéreklámban láthattuk őt feleségével és gyermekeivel. Ezt is vállalta, annyira erős volt benne az élni akarás.

Mindeközben aki ismerte Benedeket, tudta, nagy a baj. Információnk szerint a pólós május elején egy budapesti klinikára feküdt be. Tartott attól, hogy a szervezetét megtámadja a koronavírus, s nem akarta veszélynek kitenni a családját. Úgy tudjuk, hogy állapota javult, ezért egy időre hazaengedték.

Másfél hete azonban otthonában rosszul lett, s ekkor visszavitték a klinikára. Életének utolsó napjait az intenzív osztályon töltötte. Komoly fájdalomcsillapítók segítségével viselte el a mindennapokat. Barátainak arról panaszkodott, hogy nagyon várja már a szenvedés végét...

Az utolsó napokban Tibor már csak az orvosaival és a feleségével kommunikált, azt nem szerette volna, hogy gyermekei lássák ilyen állapotban. Barátai pedig rettegve figyelték a híreket, hiszen tudták, bármikor bekövetkezhet a tragédia. Benedek szervezete csütörtökön hajnalban adta fel a harcot.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó