
Farm VIP: Pumped Gabó kiértékelte a csajokat
Az, hogy a fiatalok között izzik a levegő, már a TV2 sikerműsorának első epizódjából kiderült. Pumped Gabó igen kelendő lett, hiszen Kiara Lord és Blága Tünde is szinte azonnal átváltottak cicázósba, amint a közelébe kerültek. A Farm VIP fiatal életművésze ugyanakkor nem hezitált, azonnal letette voksát az egykori szépségirálynő mellett.
A Farm VIP ötödik évadában szinte azonnal feromon felhőbe burkolódzott az idilli táj, amikor a két csapat megérkezett és elvégezték az első, nagy közös mustrát. Tisztán látszott, hogy az éppen szingli Pumped Gabó tokától bokáig végigmérte Kiara Lordot, akiről első blikkre mindenki azt gondolná, hogy a zsánere, majd ugyanezt tette Blága Tündével is, aki ugye a Miss Universe Hungary 2023-as győztese volt, így gyakorlatilag kötelességből szép. A fiatalok között hamar meg is indult az elvárható évődés, de Pumped Gabó azt is gyorsan nyilvánvalóvá tette, hogy nem az egykori pornósztár az, akit szívesen…

A Farm VIP-ben hamar elszabadultak a horomonok
Pumped Gabó most a Ripostnak árulta el, mit is gondol a Farm VIP idei évadának két nagyon különböző személyiségű, múltú és pláne habíztusú szépségéről. „Figyelj tesó! Szerintem egy férfi eleve úgy van bekötve, hogy kamaszkorától a húszas évei közepéig csak azt nézi egy nőben, hogy mennyire találja szexuális értelemben vonzónak és, hogy milyen akrobatikus mutatványokat néz ki belőle egy kevésbé romantikus, de annál intenzívebb éjszaka kapcsán.
Tény, hogy jó darabig számomra is a Kiara Lordhoz hasonlatos lányok voltak az etalonok és be kell valljam, tanultam is ezt-azt ezekben az években
– kezdte a Ripostnak Pumped Gabó, aki ebben a tekintetben teljesen megváltozott, mi több kifordult önmagából.

Pumped Gabó: „A szexuális vonzalom továbbra is fontos marad, de…”
„Ha agyon versz se tudom megmondani, hogy mikor változott meg az ízlésem, de tényleg valahogy egyik napról a másikra történt. Ma már elsősorban azt látom meg egy nőben, hogy milyen édesanya válhatna belőle. Egyszerűen csak beléptem abba a korba, amikor átalakul egy normális férfi értékrendje és ezzel az ízlése is. Persze a szexuális vonzalom továbbra is fontos marad, de… Tényleg egyre többet gondolkodom egy családon. Félreértés ne essék, Kiara Lord imádni való és cuki, de nagyon máshol tartunk mi ketten” – magyarázta Pumped Gabó, aki Blága Tündét már egy egészen más „polcra tette fel” magában.

„Kicsit olyan, mintha nem e-világi lenne”
„Blága Tünde egy angyal! Vele…” – akadt el mindjárt a Farm VIP fiatal sztárjának a szava. „Ő egy nagyon tiszta lelkű és gyönyörű lány. Az a fajta, aki minden sztereotípiának ellentmond.
Te is tudod, hogy a csajok többségében, sőt mindben ott van valamiféle csibészség, hogy finoman fogalmazzak.
Nos, benne ennek nyoma sincs. Egyenes és őszinte. Szinte már hihetetlen, hogy mennyire! Kicsit olyan, mintha nem e-világi lenne. Annyira ritka, hogy szerintem én még nem is találkoztam hasonlóval. Vagy ha igen, nem vettem észre…” – tette hozzá Pumped Gabó, aki a forgatáson rá is startolt az akkor még szintén szingli szépségre, aki nem is volt közömbös a közeledése iránt. Hogy hogyan alakul kettejük évődése, az kiderül a TV2 képernyőjén, ahol hétfőtől szombatig követhetjük nyomon a Farm VIP szereplőinek mindennapjait.







