SHOWBIZ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.12.19.

Levideózták! Durva balhéba keveredett a Házasság első látásra sztárja

Szolnoki Szabolcs a rendőrségi ügye után ismét balhéba keveredett. Ezúttal a Házasság első látásra egyik sztárjával kapott össze.

Házasság első látásra – Úgy tűnik, hogy nem csak Fecső Judit és Kovács Reni nem szimpatizál egymással, hanem a férjeik sem. A lányok komoly cicaharcot folytatnak már több adás óta, ami egyesek szerint már inkább rivalizálás, bár a két főszereplő tagadja ezt a kijelentést. Szerintük ugyanis csak arról van szó, hogy nem kedvelik különösebben a másikat: Renit például zavarja, hogy Judit mindig a középpontban akar lenni, a 46 éves sminkes pedig a lány stílusát nem tudja elfogadni. No, most a férjuraiknál is hasonló a helyzet, legalábbis ez derül ki a műsor előzeteséből...

Házasság első látásra Szolnoki Szabolcs
Fotó: TV2
Házasság első látásra Szabi kiosztotta Brumit

Házasság első látásra: összebalhézott Szabi és Brumi

A videó alapján a férjurak összegyűltek egy közös edzésre, ám ők nem az izmaik gyarapításával voltak elfoglalva. Sokkal inkább azzal, hogy hallgassák Szabi és Brumi vitáját, akik kőkeményen összebalhéztak a súlyok között. A gyémántmágnás ugyanis odavágta Petinek, hogy szerinte Renivel nem őszinte a házasságuk, ami érthető módon nagyon rosszul esett a férfinak.

A ti kapcsolatotok nem őszinte!

– szólt oda Szabolcs, amire egy kicsit erélyesebb választ kapott Pétertől.

"Szabi, hagyjad abba! Álljál már le!" – fogalmazott a fegyveres őrként dolgozó Brumi, mire aztán Mr. Szabi is felkapta a vizet. 

Nem szoktam engedélyt kérni a műsoraimhoz

 – tette hozzá. 

A felvétel alapján nem mernénk arra fogadni, hogy a két férfi egy életre szóló barátságot köt majd, ám mindez kiderül majd 19:45-től a TV2-n!

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek