RETRO RÁDIÓ

Kiszivárgott egy fotó a Sztárban Sztár stúdiójából: Ezt művelte Zámbó Krisztián, amikor nem vette a kamera

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2024. 10. 21. 13:15

Az énekes a produkciója után kissé elengedte magát. Azt hitte, senki sem figyeli őt a Sztárban Sztár stúdiójában.

Óriási érdeklődés övezte a Sztárban Sztár tizedik, jubileumi évadának október 19-i fináléját. Az ország házibulijának döntőjében nemcsak a négy finalista lépett színpadra, hanem azok a versenyzők is megmutatták magukat, akik korábban már búcsúztak a versenytől.

Sztárban Sztár
Október 19-én véget ért a Sztárban Sztár All Stars (Fotó: TV2)

Zámbó Krisztián nem akárkikkel alkotott kvartettet: Szabó Ádámmal, Pál Dénessel és Sipos Tomival karöltve az Il Divo nevű formációt alakították, és a Time To Say Goodbye című dallal mindenkit elvarázsoltak.

A Sztárban Sztár énekesei megszokhatták, hogy szinte végig pásztázza őket a kamera, amikor a TV2 stúdiójában vannak, mindössze a leállásokban bújhatnak el pár percre a kíváncsi szemek elől. Vagy még akkor sem?

Zámbó Krisztián az egyik szünetben megragadta az alkalmat, hogy a szerelmével, Zsuzskával beszélgessen, ám fel kellett állnia a páholyban található díványra, hogy jól hallja szerelme szavait. Bár cipőben volt, ez láthatóan nem tartotta vissza. Mit sem sejtve állt fel a díványra, a jelenet azonban nem kerülte el a Ripost fotósának figyelmét! Nézzétek csak!

Sztárban Sztár, Zámbó Krisztián
Zámbó Krisztián nem zavartatta magát, felállt a díványra a Sztárban Sztár stúdiójában (Fotó: Ripost)

Sztárban Sztár All stars: Peter Srámek lett a végső győztes

A Sztárban Sztár All Stars október 19-i fináléjában szép számmal voltak felemelő és könnyed pillanatok. Az érzelmek csak úgy tomboltak, és szinte minden előadónak sikerült rátennie még egy lapáttal az előző produkcióra. 

Négy döntös: Puskás Peti, Peter Srámek, Gubik Petra és Oláh Gergő küzdhetett meg a legsokoldalúbb előadó címéért a jubileumi tizedik évadban. Ebben a részben a zsűri már nem pontozott, viszont minden egyes produkció után elmondták a véleményüket. Sőt, Kasza Tibor, Radics Gigi, Rúzsa Magdi és Curtis személyében vendégelőadók is érkeztek, hogy támogassák egy duettel a versenyzőket. 

A végső sorrendről így a nézők dönthettek. Ennek alapján negyedik helyen végzett Puskás Péter. A bronzérmes Oláh Gergő lett. Mindezek után lenullázták a nézői szavazatokat, hogy kiderüljön Gubik Petra vagy Peter Srámek a legsokoldalúbb előadó. 

A végső győztes végül Peter Srámek lett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.